Biztosan van olyan ismerősöd, aki már hónapok, esetleg évek óta panaszkodik a partnerére, ám képtelen kilépni a fájdalmas párkapcsolatából. A barátok ilyenkor értetlenül állnak a jelenség előtt. Pedig komoly okai vannak, ha valaki képtelen a változtatásra.
Mi számít rossznak?
Először is tisztázzuk, hogy mi számít rossz párkapcsolatnak! Ezt azért érdemes megtenni, mert panaszkultúrában élünk, ahol a kapcsolódás – gyakran egyetlen – módja, ha panaszkodunk: akkor is, ha valójában még egészen tűrhető a párkapcsolatunk. Rossz az a párkapcsolat, ami romboló. Rombolja a benne élők önbecsülését, méltóságát. Ha például megjelenik a bántalmazásnak akár csak a szóbeli formája is. Ha például az egyik fél a megjegyzéseivel folyamatosan megalázza a párját, ha kontrollálni próbálja, ha őt hibáztatja mindenért. Az ilyen típusú kapcsolatból valóban érdemes kilépni. Sokan mégsem teszik. Miért?
1. Reménykedik abban, hogy majd megjavul.
Abban bíznak, hogy képesek hatni a társukra, aki majd megváltozik a kedvükért. Egyszer majd megérti, hogy mennyire fájdalmas az, ahogy viselkedik, és változtatni fog rajta. Sokan abban bíznak, hogy a kapcsolat eleje annyira jó volt, biztos az ég is egymásnak teremtette őket, csak ki kell bírni ezt a mostani nehéz időszakot. Lesz ez még jobb ismét. Így aztán csak várnak, tűrnek és bíznak. Akár hónapokig, évekig – ám mégsem történik semmi. Amikor valaki erre figyelmezteti őket, azzal inkább összevesznek vagy megszakítják vele a kapcsolatot, mert a hamis illúziók, a remény megkíméli őket attól, hogy szembesüljenek a realitással: ez a kapcsolat menthetetlenül tönkrement.
2. A realitással való szembenézés rendkívül fájdalmas
Egyszerűen képtelenek szembenézni azzal, hogy ez a kapcsolat mennyire fájdalmas és megalázó számukra. Elismerni azt, hogy ennek a kapcsolatnak vége, hogy soha nem lesz jobb, szinte elviselhetetlen. El kell köszönni az illúzióktól, a közösen tervezett jövőtől, a szép emlékektől. Szakítani, beleugrani egy előre nem látható jövőbe, amiben nem szerepel a másik – szintén elviselhetetlen. Az illúziókba való kapaszkodással ezt az irdatlan fájdalmat akarják megspórolni – miközben nap mint nap szenvednek társuk bántó viselkedésétől.
3. Fél a jövőtől
A szakítás azzal jár, hogy attól kezdve ismét egyedülálló lesz. Ez azt jelenti, hogy külön kell költözni, egyedül kell vinni a hétköznapokat, és nem lesz senki, akivel meg lehet osztani az élményeket, az ágyat és az asztalt. Ez itt a tömény magány, amitől a legtöbben úgy menekülnek mint az ördögtől. Ennél még a pocsék párkapcsolat is sokkal jobb. Ráadásul azoknak, akik egy megalázó viszonyban élnek, olyan szinten rombolódott az önbecsülésük, hogy el sem tudják képzelni, hogy kellenek még valakinek. Hiszen naponta hallják, megélik azt, hogy csúnyák, buták, szerethetetlenek. Ugyan mitől bíznának abban, hogy létezik ember a Földön, aki képes őket szeretni, elfogadni?
Másrészt pedig nem hiszik, hogy létezhet ennél jobb párkapcsolat, van olyan ellenkező nemű felnőtt, aki kedvesebb, megbízhatóbb a jelenlegi párjuknál. Ugyan minek váltanának, ha úgyse lesz jobb? Ezt gondolják: „minden férfi agresszív barom, minden nő csak a pénzemet akarja? Ezt a Józsit/Mancit már ismerem, minek lépjek, ha mindenki ugyanilyen?” A kívülállók persze tudják, hogy ez nem így van, de belülről ő ezt éli meg, és nagyon nehéz meggyőzni arról, hogy választhat jobbat.
4. A változás erőfeszítésekkel jár
Egy kapcsolatból kilépni erőfeszítésekkel jár: szakítás, elválás, költözés, veszekedések, durva viták. Neki ehhez már semmi ereje, hiszen a fájdalmas, megalázó párkapcsolat kiszívta belőle az utolsó energiatartalékokat is. Nem érez magában egy csepp erőt sem ahhoz, hogy belevágjon valami fájdalmas, ijesztő, magányos változásba, ami ahol még a remény sincs meg, hogy lehet jobb. Hogy fogja ő mindezt keresztülvinni? Hogyan állja meg a helyét egyedül? Ez számára teljességgel elképzelhetetlen.
5. Ez legalább ismerős
Így aztán nem tesz semmit. Mert lehet, hogy ez a kapcsolat rendkívül fájdalmas, de legalább ismerős. Itt már tudja, hogy mire számíthat, ismeri a naponta elhangzó mondatokat, nincs ismeretlen, és van egy furcsa összetartozás-érzés. A legrosszabb énünket már látta a másik, és még mindig együtt vagyunk.
Durva ördögi kör az egész, amiből nagyon nehéz a kiszállás, és barátok, segítő nélkül szinte lehetetlen. A barátok sajnos egy idő után megunják, hogy mindig ugyanazokat a panaszokat hallják, hogy a legjobb szándékú tanácsaik süket fülekre találnak, és inkább megszakítják a kapcsolatot a „problémás” baráttal. Aki ismét azt éli meg, hogy „nagyon gáz vagyok, még a barátaim is elhagynak. Ugyan kinek fogok még kelleni? Inkább maradok ebben a kapcsolatban.” Azt gondolom, hogy a barátok egyetlen dolgot tehetnek: rábeszélik őt arra, hogy kérjen lelki segítséget: pszichológust, mentálhigiénés szakembert, párkapcsolati coachot, aki képes őt türelemmel támogatni, erősíteni, szembesíteni a valósággal. Aki képes végigkísérni őt ezen a végtelenül nehéz, embert próbáló úton.
Nézd meg, hogyan tudok segíteni párkapcsolati nehézségek esetén!