6 dolog, ami előre jelzi, hogy boldog lesz a házasságod

Mindenki tudja, hogy a házasságkötés nem garancia arra, hogy egész életünket azzal az emberrel fogjuk leélni, akivel házasságot kötöttünk. Honnan lehetne mégis előre tudni, hogy hosszú, boldog, sírig tartó viszony vár ránk, amikor kimondjuk az igent?

Persze mindannyiunknak vannak rosszabb napjai, sőt nehezen elviselhető flúgjaink is akadnak, és természetesen a párunkat sem könnyű mindig elviselni. Honnan tudhatjuk mégis, hogy képesek leszünk tartósan, boldogan együtt élni azzal az emberrel, akivel összeházasodunk?

A válaszért Dr. John Gottmanhoz kell fordulnunk, aki hosszú éveket töltött párok vizsgálatával, és a párok 10-15 perces beszélgetéséből meg tudta állapítani, hogy együtt maradnak-e hosszú távon vagy sem. Gottman azt mondja, hogy azok a párok, akik harmóniában tudnak együtt élni, se nem okosabbak, se nem gazdagabbak mint kevésbé szerencsés társaik, mégis tudnak valamit, amit a többiek nem.

Nézzük akkor a jeleket, amelyeket Gottman is vizsgált!

 

1. Kifejezik a hálájukat egymás iránt

 

Azok a párok, akik értékelni tudnak olyan kicsi dolgokat is, mint hogy a párjuk kinyitja előttük az ajtót, vagy lesegíteti róluk a kabátot, és ezért egy köszönömöt is hajlandóak elrebegni, hosszabb ideig élnek boldog házasságban. A titok, hogy kifejezik a hálájukat a másik iránt, és ez nagyon komoly hatást gyakorol a kapcsolatukra. Egy újabb vizsgálat kimutatta, hogy ezeknél a pároknál ritkábbak a kommunikációs zavarok, és nem zilálja szét a házasságukat a pénzről szóló vita sem.

 

2. Képesek a kompromisszumra, és hajlandóak belátni, ha tévedtek

 

Azok a párok, akik hajlandók bocsánatot kérni egymástól, nagyobb eséllyel őrzik meg a kapcsolatuk épségét. Ők belátják azt, hogy a hiba vagy tévedés bevallása nem a gyengeség jele, hanem annak a bizonyítéka, hogy mennyire szeretik a másikat. Ha mindkét fél képes arra, hogy belássa: nincs mindig igaza, és elfogadják egymás hibáit, akkor erős, harmonikus házasság elé néznek.

 

3. Kedvesen és tisztelettel beszélnek egymással

 

Klisének tűnik az a mondás, hogy „nem az számít, amit mondasz, hanem az, ahogy mondod”. Különösen igaz ez, amikor a párunkkal beszélgetünk. Nem a kimondott szavak számítanak, hanem az a stílus, hangnem, ahogy ezt mondjuk. Nagyon nem mindegy, hogyan mondjuk például a következő mondatot: „Hát ez szép volt!”.  A kutatók úgy találták, hogy azok a párok, akik képesek kedvesen, tisztelettel fordulni egymás felé akkor is, ha valamiben nem értenek egyet, tartós és boldog kapcsolatban élnek.

házasság2

 

4. Elegendő minőségi időt töltenek el egymás társaságában

 

Erősebb a kapcsolatuk azoknak a pároknak, akik gyakran töltik együtt a szabadidejüket. Egy 250 pár bevonásával végzett vizsgálat kimutatta, hogy a házastársi elégedettség legjobb előrejelzője az az idő volt, amelyet a pár tagjai együtt töltöttek. Azok a feleségek voltak a legboldogabbak, akik a legtöbb időt töltötték a párjukkal. Nagyon fontos azonban hozzátenni, hogy nem csak az idő mennyisége, hanem a minősége is számított. (Nem számít minőségi időnek a képernyő közös bámulása!)

 

5. Figyelnek egymásra

 

Mennyi ideig tart, amíg felhívod a párod figyelmét a mondanivalódra? Ha a párod azonnal rád figyel, amikor szóra nyitod a szádat, az igen jó jel. És te vajon figyelsz rá akkor is, amikor szerinted hülyeségeket beszél, vagy századszor mondja el ugyanazt? Ha hosszú, boldog házasságban szeretnél élni, akkor erőt veszel magadon, és reagálsz az ilyen esetekben is. Azoknak a pároknak, akik igazán mély kapcsolatot alakítottak ki egymással, nem kell könyörögniük egymás figyelméért.

6. Elfogadják egymást

 

A kapcsolat első szakaszában rózsaszínben látjuk a világot és a párunkat is. Aztán ahogy telnek az évek, kiderül, hogy a másik sem egy matyóhímzés, és bizony akad néhány hibája. Ettől persze csalódottak leszünk, és felmerül bennünk, hogy mégsem az igazival kötöttük össze az életünket. A valóság azonban arról szól, hogy találtunk egy hús-vér embert, akinek vannak jó és rossz tulajdonságai is, a kérdés csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e a csomag részének tekinteni a gyengeségeket is, vagy leragadtunk a kamaszkori álmok szintjén, és csak a tökéletes – nem létező! – pasira/csajra vágyunk. Egymás kölcsönös elfogadása nélkül nincs boldog házasság! Az elfogadás pedig mindig önmagunknál kezdődik, önmagunk szeretete, tisztelet nélkül nem vagyunk képesek másokat elfogadni és szeretni.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, hátha nekik is segít.

KATTINTS A LINKRE!

 

Ha elakadtál a fenti témák bármelyikében, gyere, beszéljünk róla!

Ha szívesebben nézel előadásokat a párkapcsolati boldogságról, nézd meg a Kapcsolat szerviz videós előadás-sorozatot!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le a legfrissebb bejegyzésekről!

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük