Poroszos iskolarendszerünk azt várja a diákoktól, hogy tanuljanak minél többet, szerezzenek kiváló jegyeket, legyenek kitűnő tanulók. Mindenből. A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy nem az éltanuló diákok lesznek a legsikeresebb és legboldogabb felnőttek.
20 év tanítás után idén először nem kezdődik nekem iskolaév. Amit persze csöppet sem bánok, de a szám jelzi, hogy elegendő időt töltöttem a közoktatásban, és láttam öt, tíz, tizenöt, húsz év után a volt diákjaimat az érettségi találkozókon. És a tapasztalataim azt mutatják, hogy azok a diákok, akik tizenévesként már szelektáltak a tantárgyak közül, akik szívesebben töltötték az időt a barátaikkal, akik nem dőltek be a perfekcionista elvárásoknak, sokkal sikeresebb, boldogabb felnőttekké váltak mint eminens társaik. Nézzük az okokat!
1. Korán szelektáltak
Az átlagos bizonyítvánnyal rendelkező diákok többsége viszonylag hamar eldöntötte, hogy mi érdekli, szelektált a tantárgyak közül, és az érettségi előtti két évben már csak azokat a tárgyakat tanulta, amelyek fontosak voltak a pontszámhoz vagy az adott felsőoktatási intézménybe való bekerüléshez. Sőt, találkoztam olyan diákkal is, aki tudta, hogy ő nem akar továbbtanulni, bőven elég lesz neki egy OKJ-s képzés. Az ötéves osztálytalálkozóra ő már sikeres vállalkozóként érkezett, és boldogan mesélt a hivatásáról. De ha híres és gazdag példát kellene említeni, akkor gondoljunk csak Steve Jobsra, az Apple alapítójára, aki soha nem szerzett diplomát. Híres stanfordi beszédében azt mondta, hogy a sikerhez vezető egyetlen út, hogy szeresd azt, amit csinálsz!
2. Hamarabb szerzik meg az első munkatapasztalatokat
Számtalan eminens egyetemistát hallottam panaszkodni arról, hogy a munkahelyek fiatal, tapasztalt diplomásokat keresnek. Ők tanultak, hajtottak a jó jegyekre, hol lett volna nekik idejük munkatapasztalatot szerezni? Nos, a kevésbé perfekcionista társaik erre fordították az idejüket. Tanulás mellett gyakornokoskodtak, önkéntes munkát végeztek, külföldön jártak, esetleg dolgoztak. Lehet, hogy nem fényesek a jegyeik a diplomájukban, de ők rendelkeznek az elvárt tapasztalattal, és ők csípik meg a zsíros állásokat.
3. Barátokat, ismerősöket szereztek
Amíg a jó tanulók a könyv fölött gubbasztottak, az átlagos diákok élték az életüket: buliztak, barátokat szereztek, megtanultak kommunikálni és kapcsolatokat építeni. Urambocsá’ szerelmesek lettek, párkapcsolataik voltak, érzelmileg fejlődtek. Ezzel szemben buzgóbb társaiknak nem volt idejük a kapcsolataikra, nem tanultak meg flörtölni, párkapcsolatot kialakítani. Ők sajnos harminc körül jönnek rá arra, hogy valami nagyon félresiklott az életükben, megkéstek a párválasztással, családalapítással. Ekkor viszont már nagyon nehéz (de nem lehetetlen!) a kommunikációs készségeket fejleszteni, hiszen megszűnt az egyetemi, főiskolai közeg, ahol a kortársaikkal ismerkedhetnének.
4. Élvezték az életet
Talán nem kell bizonygatnom, hogy a boldog ember sikeresebb mint boldogtalan társa. Egy derűs, kiegyensúlyozott, mosolygós embert szívesebben választanak egy állásinterjún vagy egy randin. Egy cég szívesebben alkalmaz egy vidám, proaktív embert, aki könnyen kommunikál és könnyebben válik csapattaggá, mint egy sokdiplomás mufurc eminenst, aki nagyon büszke az elért eredményeire, de nehéz vele bánni.
5. Követték a saját álmaikat
Sajnos túl sok megkeseredett huszonéves diákkal találkoztam, aki hagyta magát befolyásolni a szülei által, és beiratkozott az orvosi, a jogi vagy más nagy presztízsértékű egyetemre, és bár már az első hónapokban világos volt számára, hogy ez nem az ő világa, nem merte otthagyni az iskolát. Mert ezt várták el tőle. Diplomával a kezükben viszont ott álltak, és utálták a szakmát, amiről papírjuk volt. Boldogtalanok voltak, pedig végiggürcölték az ifjúságukat. Ezzel szemben pedig ott vannak a középszerű bizonyítvánnyal rendelkező diákok, akik a szüleik minden nyüstölése ellenére sem voltak hajlandók a szüleik álmát megvalósítani, hanem következetesen dolgoztak a saját terveiken, és lettek hivatásukat szerető, boldog felnőttek – akár diploma nélkül is.
6. Megtanulták kezelni a kudarcot
A közepesen teljesítő diákok hamar megtanulják, hogy egyszer ötöst kapnak, máskor meg hármast vagy kettest. Nem omlanak össze, mert elég stabil az önértékelésük ahhoz, hogy tudják: az értékességüket nem egy szám jelzi a bizonyítványban. És pontosan látják az összefüggést is a befektetett munka és az eredményeik között. Képesek elviselni a kudarcot. Ezzel szemben egy jó tanuló örökké csak hajt, és összeomlik egy négyestől, mert nem elég stabil az önbecsülése. Nem is igazán szokik hozzá a kudarchoz, hiszen ő az, akit mindig példaként állítanak a többiek elé. Amikor pedig kikerül az iskolából, és kiderül, hogy a munkahelyen nem csak a tanulási képességet díjazzák, akkor következnek az ő kudarcai és a nagy összeomlása.
Elkezdődik lassan az új tanév. Kedves Szülő! Kérlek, jól gondold meg, mit vársz el a gyerekedtől! Azt szeretnéd, ha a te vágyaidat, álmaidat valósítaná meg, és büszkén feszíthetnél a szülői értekezleteken, fogadóórákon, amíg a tanár elmondja, hogy milyen okos, ügyes, szorgalmas a gyereked, vagy inkább azt szeretnéd, hogy a gyereked boldog, sikeres munkavállaló és családanya/családapa legyen?
Nem azt akarom mondani, hogy a tanulásnak és a tudásnak nincs értelme, vagy nem kell a gyereket tanulásra ösztönözni és egyetemre, főiskolára küldeni. Mindössze arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a tanulásra fordított idő legyen hatékony és ne legyen aránytalanul sok. A legtöbb gond abból adódik, hogy a diákoknak rengeteg olyan anyagot kell megtanulniuk, amire nem lesz szükségük soha az életben. Engedjük hát szelektálni a gyereket, és ne várjuk el tőle a kitűnő bizonyítványt! Csak egyszer tinédzser az életben, engedjük hát élni is, és ne láncoljuk az iskolapadhoz!
Ha szeretnél sikeresebb, boldogabb életet élni, nézd meg, hogyan változtathatsz!
