7 dolog, amit a magabiztos nők másként csinálnak

Sokáig csak messziről csodáltam azokat a nőket, akik magabiztosan kiálltak magukért, bátran belementek ismeretlen helyzetekbe, és ügyesen flörtöltek a másik nemmel. Azóta sokat fejlődtem, de még mindig kíváncsian figyelem, mit csinálnak másként mint önbizalom-hiányos társaik.

1. Tisztában vannak az erősségeikkel

 

Ezek a nők pontosan tudják, hogy miben jók, és ezeket a készségeiket bátran használják a magánéletben és a munkában egyaránt. Inkább az erősségeikre fókuszálnak, és nem azon rágódnak, hogy mi az, ami nem megy nekik. Nem sötét víziókkal töltik meg a fejüket arról, hogyan fogják elrontani a dolgaikat. Persze azért tisztában vannak azzal, hogy nekik is vannak gyengeségeik, és ők is követnek el hibákat, de nem ezen rágódva töltik fél életüket.

 

2. Vannak önbizalom-erősítő szertartásaik

 

Lehet, hogy ezt ők nem pont így hívják, de ettől függetlenül tudják, hogy egy-egy nehezebb szituáció előtt mivel pumpálhatják fel az önbecsülésüket. Lehet, hogy csak felveszik a legnőiesebb ruhájukat, lehet, hogy csak feldobnak egy kis extra sminket, de az is lehet, hogy egy-egy megmérettetés előtt bevetik a vizualizáció erejét, és elképzelik magukat, amint sikeresen veszik az akadályt. Rengeteg önbizalom-erősítő gyakorlat létezik, érdemes megkeresni, hogy neked mi válik be.

 

3. Élvezik az egyedül töltött időt

 

Nem tartják cikinek, hogy egyedül menjenek moziba vagy színházba. Ha kedvük van egy programhoz, bátran elindulnak egyedül is, mert tudják, hogy ez a saját döntésük, és ha másként döntenek, akkor a megfelelő időben lesz az adott tevékenységhez társaságuk is. A magabiztos nők készek arra, hogy megajándékozzák önmagukat egy kis én-idővel,  és nem lesz ettől lelkiismeret-furdalásuk. Nem gondolják azt, hogy most lusták, és a családjuktól veszik el az időt, hanem tudják, ez itt a rekreáció ideje, a környezetüknek tesznek jót azzal, ha lazítanak egy kicsit, kipihenten, kevésbé idegesen mennek vissza a családjukhoz.

 

4. Nem dőlnek be a média által sugallt „tökéletes nő” képének

 

Nem engedik, hogy a média mondja meg nekik, hogy milyen is egy jó nő. Nem gondolják azt, hogy vékonynak kell lenniük ahhoz, hogy csinosnak érezzék magukat, nem engedik, hogy a divatlapok diktálják, hogy mit vegyenek fel. Pontosan tudják, hogy ha önmagukat adják, az éppen elég jó lesz. De ha úgy hozza kedvük, csinosan felöltöznek, vagy örömmel húznak futócuccot, de nem azért, hogy lefogyjanak, hanem mert a futás egészséges, és feltölti őket a mozgás öröme.

 

modell

5. A problémákra megoldást keresnek

 

Természetesen egy magabiztos nő élete sem problémamentes, csak ő ezeket a helyzeteket másként kezeli mint az önbizalom-hiányos társai. Persze ő is elkeseredik, néha kisírja magát, de aztán nem merül bele az önsajnálat mocsarába, hanem nevén nevezi a problémát, és elkezd megoldásokat keresni. És addig próbálkozik, amíg ki nem keveredik a slamasztikából. Nem azt várja, hogy más megmentse, megmondja, hogy mit kell csinálni, hanem aktívan részt vállal a helyzet megoldásában, mert tudja, hogy képes a legnehezebb helyzeteket is kezelni.

 

6. Máshogy kérdeznek

 

Egy-egy nehéz helyzetben nem azt kérdezgetik maguktól és másoktól, hogy „Ez miért pont velem történt?” vagy „Miért velem szúrtak ki már megint?”, esetleg „Miért viselkedik velem így?”. Ehelyett inkább a következő kérdésekre keresik a választ: „Mit tettem, aminek ez lett a következménye?”, „Hogyan tudom megoldani ezt a helyzetet?”, „Mit szeretnék az adott szituációban elérni?”. Nem másokat hibáztatnak, nem a felelőst keresik, hanem felvállalják a saját életükért a felelősséget, mert tudják, hogy az életük hajójának ők a kapitányai, nem a szelek fújják őket ide-oda.

 

7. Bátran kezdeményeznek

 

Bátran kezdeményeznek, mert nem rettegnek a változástól. Tudják, hogy a változás az élet része, és bár ők is szoronganak egy-egy nehezebb, fontosabb döntés előtt, bátran belevágnak, mert bíznak abban, hogy elég ügyesek ahhoz, hogy megoldják az új helyzeteket. Egy magabiztos nő nem marad benne egy rossz párkapcsolatban vagy egy lélekromboló munkahelyi környezetben, mert tudja, hogy jobbra vágyik, és ezt képes is lesz elérni.

KATTINTS A LINKRE!

Ha szeretnél magabiztosabb lenni, nézd meg az ELBŰVÖLŐ ÖNBECSÜLÉS MESTERKURZUS VIDEÓIT!

Vagy BESZÉLGESSÜNK RÓLA NÉGYSZEMKÖZT!

HA TÁRSAT KERESEL, ÍGY TUDOK NEKED SEGÍTENI AZ ÖNBECSÜLÉSED FEJLESZTÉSÉBEN.

HA A PÁRKAPCSOLATOD JAVÍTÁSA ÉRDEKÉBEN SZERETNÉD FEJLESZTENI AZ ÖNBECSÜLÉSEDET.

 

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük