A hosszútávú boldogság 10 összetevője

Keressük, kutatjuk a boldogságot, és gyakran azt gondoljuk, hogy majd akkor jön el, ha valami külső feltétel teljesül. Majd ha lesz társam, majd ha lesz egy normális munkahelyem, majd ha több pénzem lesz. Pedig a boldogság nem külső dolgokon, hanem belső képességeken, saját erőfeszítéseken múlik. A kérdés csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e megtenni ezeket az erőfeszítéseket, kimunkálni magunkban ezeket a képességeket.

Azt gondolom, hogy a boldogságunk a saját kezünkben van. Ha nem várjuk a szánkba repülő sült galambot, hanem vállaljuk a felelősséget az életünk alakításáért, és tudatosan megdolgozunk érte, nem is olyan nehéz boldognak lenni. Akár tartósan, hosszú távon is. Függetlenül attól, hogy van-e társunk, gyerekünk, vagyonunk.

Nézzük az összetevőket!

 

1.Pozitív önbecsülés

 

Szerintem ez mindennek az alapja. Érdemes jóban lenni önmagammal. Szeretetteljesen bánni magammal, megfékezni a bántó, beszólogató, megalázó saját belső hangjaimat.

Aki képes elnézően bánni a hibáival, kedvesebb lesz másokkal is, ha ők hibáznak. Ha becsülöm, tisztelem magamat, képes vagyok odafigyelni a saját szükségleteimre, és gondoskodni fogok magamról, és nem másoktól fogom várni, hogy boldoggá tegyenek.

 

2. Képes vagyok minőségi időt tölteni a szeretteimmel

 

Ha hajlandó vagyok elegendő időt szánni arra, hogy együtt legyek a barátaimmal, szeretteimmel, akkor az önbecsülésemet megerősítő élményeket adok és kapok. A baráti, rokoni kapcsolataink megadják a valahová tartozás nagyon fontos élményét, és talán nincs is jobb megküzdő mechanizmus mint megbízni egy hozzám közel álló emberben, és megosztani vele a gondjaimat. Ehhez azonban az kell, hogy hajlandó legyek ápolni a kapcsolataimat.

 

3. Törekszem arra, hogy egészséges maradjak

 

Ez ismét összefügg az önbecsüléssel. Ha szeretem magamat, akkor mindent el fogok követni azért, hogy egészséges ételekkel tápláljam magamat, rendszeresen mozogjak, és eszem ágába se fog jutni rombolni az egészségemet dohányzással, piálással, zabálással vagy bármiféle más függőséggel. Ha képes vagyok minden nap figyelni a testem szükségleteire, akkor megkímélem magam a betegségek boldogságromboló hatásától.

 

 

4. Jelen vagyok a pillanatban

 

Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy nem rágódók dolgokon, amiket nem tudok megváltoztatni. Nem agyalok azon, hogy nem felelek meg mások elvárásainak, és hogy vajon mit gondolnak rólam. Amíg ezt teszem, engedem elszállni a jelen pillanatot, amikor egyébként akár jól is érezhetném magam. Az agyalásról, rágódásról leszokni nem könnyű, de nem is lehetetlen.

 

5. Új tapasztalatokat gyűjtök, képes vagyok a fejlődésre

 

Nagyon könnyű beleszokni és beleunni a mókuskerékbe. Egyszerre van szükségünk biztonságra, állandóságra, illetve új tapasztalatokra, kihívásokra. Ha képes vagyok ezt a furcsa billegő kettősséget megteremteni, akkor folyamatos fejlődés lesz a jutalmam. Éppen ezért érdemes törekedni arra, hogy minden héten kipróbáljunk valami új dolgot. Akár egy új mozgásformát, éttermet, színházat, előadást, hobbit. Ráadásul aki folyamatosan új élményeket gyűjt, egy percre sem válik unalmassá.

 

6. Álmok, célok megvalósítása

 

A boldog embernek mindig vannak céljai, mindig van min dolgoznia. Az értelmes célok támogatják az önbecsülésünket, azt eredményezik, hogy magabiztosnak és hatékonynak érezzük magunkat, ráadásul minden részcél elérése örömmel tölt el. Továbbá ha követjük a céljainkat, az napi szinten is struktúrát, értelmet ad az életünknek.

 

 

 

 

7. Képes vagyok a hálára

 

A hála azt jelenti, hogy rácsodálkozunk arra, amink van, megtaláljuk a jót a rosszban, friss szemmel nézünk a megszokott dolgokra. Az óriási haszna, hogy elűzi az irigységet, kapzsiságot, ellenségességet, aggodalmaskodást és bosszankodást. A hála gyakorlása segíthet abban, hogy leszokjunk a negativitásról és az örökös panaszkodásról. Ez a társas kapcsolatainkat is javítani fogja, hiszen mindenki szívesebben van egy jókedvű ember társaságában.

 

8. Optimista vagyok

 

Törekszünk arra, hogy még a nehéz helyzetekben is meglássuk, miért és hogyan lesz a hasznunkra. Optimistának lenni azt is jelenti, hogy bízunk abban, hogy több jó vár ránk az életben mint rossz. Az optimizmus arra ösztönöz minket, hogy keményen dolgozzunk a céljaink eléréséért, és még a nagy akadályok sem fognak eltántorítani minket. A kutatások azt mutatják, hogy az optimisták az élet szinte minden területén sikeresebbek. Ők azok, akik nem nyavalyognak a nehézségek láttán, hanem rögtön elkezdik keresni a megoldásokat, és addig törik a fejüket, amíg meg is találják. Így azt fogják érezni, hogy kézben tartják az életüket, ezáltal növekszik az önbizalmuk.

 

9. Megbocsátok

 

Ha ragaszkodunk a keserűségünkhöz, fájdalmainkhoz, gyűlöletünkhöz, az többet árt nekünk mint annak, akire haragszunk. Megbocsátani nem azért érdemes, mert az olyan szép vagy keresztényi, hanem a saját jóllétünk érdekében. A megbocsátás olyan valami, amit önmagunkért teszünk, és nem a sérelmet okozó másik emberért.

Nagyon fontos viszont tudni, hogy a megbocsátás nem feltétlenül jelenti azt, hogy helyre kell állítani a kapcsolatot azzal, aki megbántott minket. Ha úgy ítéljük meg, hogy a magunk védelmében jobb, ha eltávolodunk az illetőtől, tegyük meg lelkifurdalás nélkül. De ne rágódjunk azon, hogy mit okozott az életünkben! A megbocsátó emberek kevesebbet agyalnak, gyűlölködnek, kevésbé erőszakosak, agresszívek és aggodalmaskodók. Így aztán sokkal boldogabbak és egészségesebbek is.

 

 

10. Képes vagyok élvezni az apró örömöket

 

A boldogság legfontosabb összetevője az a képesség, hogy élvezni tudjuk életünk egészen apró pozitív eseményeit. Néha nem kell sok a boldogsághoz. Elég egy jó zene, egy gyönyörű napfelkelte, egy finom kávé. Ha képesek vagyunk tudatosan élvezni ezeket az apró örömöket, jobban ki tudjuk védeni a stressz káros hatásait, és képessé válunk arra, hogy figyelmünket tudatosan irányítsuk a betolakodó negatív gondolatok helyett a jelenre.

KATTINTS A LINKRE!

Kövess a facebookon is!

Ha segítségre van szükséged a boldogság elérésében, itt találsz meg.

 

 

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük