A párkapcsolati válság jelei

Ha nem szeretnéd, hogy váratlanul, derült égből villámcsapásként érjen egy szakítás vagy megcsalás, nem árt, ha ismered a párkapcsolati válság jeleit. Sokan olyan családban nőttek fel, ahol természetes volt az állandó veszekedés, krízishelyzet, így aztán teljesen normálisnak tartják, hogy ilyen egy párkapcsolat, ezért aztán nem is figyelnek fel időben az intő jelekre.

a-parkapcsolati-valsag-jelei

Fontos leszögezni, hogy tökéletes, konfliktusmentes, állandó boldogságot adó párkapcsolat nem létezik. Teljesen természetes, hogy időről időre megjelennek a párkapcsolati válság jelei, de amíg csak egy-két ilyen jelet észlelsz egyszerre, nincs igazán nagy baj. Gond akkor van, ha ennél több válságjelet is tapasztalsz.

1. A párkapcsolati válság jele: Állandó veszekedések

 

A párok ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy „semmit nem tudunk megbeszélni, a legegyszerűbb beszélgetés is gyorsan heves veszekedéssé válik”. Azzal még önmagában semmi baj nincs, ha egy pár nem ért egyet mindenben. Ez teljesen természetes, hiszen normális esetben a pár mindkét tagjának van saját véleménye, szükséglete, akarata, és ez néha ütközik a párjáéval. Gond akkor van, ha ezt nem tudják hatékonyan, a probléma megoldására fókuszálva megbeszélni. Ha ez hosszú távon így megy tovább, könnyen előfordulhat, hogy előbb-utóbb véget ér az a kapcsolat, ahol állandó feszültségben, örökös viták tüzében élnek a felek.

Ezt teheted: Nem működhet egyetlen párkapcsolat sem anélkül, hogy a felek ne tanulnának meg konfliktust kezelni! Nem az a kérdés, hogy kell-e tanulnod valamilyen konfliktuskezelési módszert, hanem az, hogy mikor szánod rá magad!

 

2. A párkapcsolati válság jele: Nagy csendek, napokig tartó hallgatás

 

Sok pár esetében a párkapcsolati válság fontos jele, hogy egy-egy veszekedés vagy sértődés után a pár egyik tagja csenddel veréssel bünteti a másikat. Lehet, hogy nem tudatosan dönt így, de az biztos, hogy órákig, esetleg napokig nem szól a másikhoz, elvárja, hogy a párja menjen, pitizzen, kérjen bocsánatot, és akkor esetleg, talán, nagy kegyesen megbocsát neki. Kevés dolog pusztítja ennél jobban a párkapcsolatot. A csenddel vert fél kitaszítva, elhagyatva érzi magát, és lehet, hogy egy idő után belefárad abba, hogy ő menjen, kérjen bocsánatot valamiért, amit lehet, hogy nem is érez bűnnek.

Ezt teheted: Ha már kialakult köztetek ez a fajta működésmód, nagyon nehéz abbahagyni. Sőt a duzzogó, hallgató fél általában nem is érzi ezt olyan nagy problémának, egyáltalán nem motivált abban, hogy változtasson a viselkedésén. Nézzétek meg a Segítség, duzzog a párom! videóit, hogy mindketten átlássátok, mi van a jelenség mögött, és hogyan tudtok ezen változtatni!

 

3. A párkapcsolati válság jele: Egymás hibáztatása, folyamatos kritizálás

 

A párkapcsolati válság jele lehet az is, amikor az egyik vagy mindkét fél folyamatosan hibáztatja, kritizálja a másikat. Emögött rendszerint valamiféle óriási belső hiányérzet áll, de az is lehet, hogy a másik folyamatos bírálatával az egyik fél a saját önbecsülését akarja fenntartani. Tulajdonképpen mindegy is, hogy mi áll a kritizálás hátterében, a bíráló felet szinte lehetetlenség meggyőzni arról, hogy mennyire pusztító, amit csinál, és hogy hagyja abba a kritizálást. Neki szent meggyőződése, hogy a társa elképesztő hülyeségeket csinál, neki kellene megváltoznia.

Az a fél, akit folyamatosan bírálnak, egy idő után eljut oda, hogy elege lesz a kritikából, és egyáltalán nem lesz motivált a változásban, egyre kevésbé lesz jó neki belenézni abba a tükörbe, amit a párja tart neki, így egy idő után elgondolkodik a váláson, szakításon.

Ezt teheted: akár bíráló, akár kritizált fél vagy, érdemes párkapcsolati coachingra, párterápiára menni, mert magatoktól szinte lehetetlen változtatni ezen a helyzeten.

 

4.  Eltávolodás

 

Kevesen gondolják, hogy a párkapcsolati válság jele lehet az eltávolodás. Amikor ez történik egy párral, ott nagyjából béke van, nincsenek viták, hangos veszekedések, még csak súlyos csöndek sem. Inkább valamiféle érdektelenség, közöny jelenik meg. Mindegy, hogy ott van-e a másik, a felek szinte már külön életet élnek, nem sokat szólnak egymáshoz. Már nem osztják meg egymással a napjuk eseményeit, örömeit, bánatait. Olyan, mintha lakótársak lennének. Amikor ilyen párral találkozom egy párkapcsolati coaching során, már csak nagyon ritkán lehet megmenteni a kapcsolatot, akkora az érzelmi távolság a két fél között.

Amit tehetsz: ha észleled a távolodást, minél előbb keressetek közös programokat, közös érdeklődési kört, hobbit, amit együtt tudtok gyakorolni. A közös élmények segítenek újrakapcsolódni.

 

5.  Régi sérelmek felemlegetése

 

Előfordulhat, hogy a pár nagyjából rendben működik, de az egyik fél rendre felemlegeti (tételesen, évekre visszamenőleg), hogy a párja mi mindent követett el ellene. Ez is lehet a párkapcsolati válság jele, hiszen könnyen elviheti a szakításig a kapcsolatot, ha az egyik fél folyamatosan bűnbaknak kiáltja ki a másikat. Objektíven még az is lehet, hogy a megbántott félnek igaza van, és tényleg fájó volt, amit a társa csinált. De ezt éveken keresztül felemlegetni legalább olyan fájó. Senki nem szereti magát hibásnak, vétkesnek látni, nem jó egy ilyen kapcsolatban élni. Könnyen előfordulhat, hogy előbb-utóbb megjelenik valaki, aki a hibáztatott félben pozitívumot lát, és máris megtörténik a félrelépés.

Ezt tehetitek: érdemes párterápia vagy párkapcsolati coaching keretei között ránézni arra, hogy mi történik kettőtök között, és közösen megkeresni a megoldást.

KATTINTS A LINKRE!

Ha szeretnétek első körben magatok megjavítani a párkapcsolatotokat, akkor az alábbi online tudásanyagok lehetnek a segítségetekre:

Kapcsolat szerviz: azoknak a pároknak, akik gyakorlatias, azonnal megvalósítható gyakorlatokra vágynak.

A kapcsolatépítő viták művészete: minden párnak, akik nem tudják a vitáikat a megoldásra fókuszálva rendezni.

Segítség, duzzog a párom!: azoknak a pároknak nyújt hathatós segítséget, akiknél megjelent a csenddel verés.

A mentőcsomag veszekedő pároknak a fenti tudásanyagokat együtt tartalmazza – olcsóbban!

Ha személyre szabott megoldást kerestek, jelentkezzetek be egy párkapcsolati coachingra!

 

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük