Annyira különbözőek vagyunk! Akkor szakítsunk?

„Tudod, mi a közös bennem és a férjemben? Hogy ugyanazon a napon volt az esküvőnk.” Érezted már azt, hogy annyira különbözőek vagytok a pároddal, hogy nem bírod tovább? Ezért még nem kell szakítanotok vagy elválnotok.

 

Biztos neked is ment már tönkre szenvedélyesen induló kapcsolatod néhány hónap vagy év alatt. Mi van a jelenség mögött? Mire figyelj legközelebb?

 

 

Már többször beszéltünk róla, hogy a szenvedélyszerelem múlásával levesszük a rózsaszín szemüveget, és felvesszük a sötétet. Vagyis azt az embert, akit korábban a rajongásig imádtunk, tökéletes félistennek láttunk, hirtelen elkezdjük nagyon tökéletlennek látni. A jelenség oka a szerelemért felelős hormonok csökkenésében keresendő. De van még egy ok.

 

Elkezdjük megismerni egymást, és rájövünk, hogy alapvetően különbözünk. És nem arról van szó, hogy eddig hazudtunk egymásnak, hanem arról, hogy a nagy összecuppanásban nem a másikat láttuk a maga realitásában, hanem a vágyképünket vetítettük rá.

 

Néhány hónap alatt azonban rendszerint kiderül, hogy mennyi mindenben máshogy élünk, gondolkodunk, viselkedünk, és rájövünk, hogy nem is ilyen lovat akartunk, vagyis a társunk köszönőviszonyban sincs azzal az ideállal, akibe beleszerettünk. Nézzük meg, mik lehetnek a leggyakoribb különbözőségek!

 

 

Közelség-távolság

A nő általában közelségkereső. Azt szeretné, ha a párja sokat lenne otthon, kivenné a részét az otthoni feladatokból, sokat beszélgetnének. Ezzel szemben a férfi többet szeretne egyedül lenni, és szenved a nő állandó közeledésétől és elégedetlenségétől.

 

 

Ki miért felelős?

Az első időszakban dőlnek el a szereposztások is. Ki milyen területért, feladatért felelős. A tradicionális családban a nő felel a háztartásért, gyereknevelésért, a férfi pedig a pénzkereső. Ezzel szemben az egyenrangú kapcsolatokban nincsenek előre leosztott szerepek. Ha a pár nem tud megegyezni a feladatmegosztásról, mert az egyikük a tradicionális, másikuk pedig az egyenrangú felfogás híve, akkor mindennapossá válnak a konfliktusok.

 

 

Nem érzem azt, hogy szeretsz

Kialakulhat egy olyan fura felállás is, hogy mindkét fél úgy érzi, hogy a másik nem szereti, nem értékeli őt eléggé. Ilyenkor egyik fél sem látja át, hogy a szeretet kimutatásának rengeteg módja van, és könnyen lehet, hogy nem azon a szeretetnyelven fejezik ki magukat, ami a másiknak értelmezhető.

 

 

Természetesen még sokféle különbözőségre fény derülhet. Fontos azonban megérteni, hogy a különbözőségek mindegyikére igaz, hogy nem feltétlenül jelent összeférhetetlenséget. Akik úgy tekintenek a különbözőségeikre, mint egymást kiegészítő vonásokra, azok sokat fejlődhetnek egymás mellett. A válság akkor csökkenthető, illetve fordítható eséllyé, ha a kiábrándulás okozta harcok , egymás hibáztatása, leértékelése helyett jobban figyelünk egymásra, és el tudjuk fogadni, hogy nem csak úgy lehet jó valami, ahogy mi szoktuk csinálni.

 

Ha szeretnél megcsalásbiztos párkapcsolatban élni, gyere el a Boldog párok titkai című előadássorozatra!

Vagy iratkozz fel a Konfliktuskezelés a párkapcsolatban tréningre!

Ha szeretnél értesítést kapni a legfrissebb bejegyzésekről, programokról, iratkozz fel a hírlevélre!

Ha tetszett a cikk, keress a facebookon is! Találj magadra!

További olvasnivalót pedig itt találsz:

Amikor a társunk egyre bosszantóbbá válik

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük