Az első benyomás titkai (1.rész)

Hogyan keletkezik az első benyomás?

Mindenki sejti, hogy az első benyomásnak óriási súlya van, alapvetően befolyásolja a kapcsolat alakulását, és később nagyon nehéz felülírni az első tapasztalatokat. A kérdés: miért van ez így, és mi alapján alkotnak rólunk véleményt mások, amikor először találkoznak velünk?

Azt hisszük, jó emberismerők vagyunk

 

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy amit először gondolunk a másikról, az igaz. Ha pedig negatív az első tapasztalat, nagyon sok pozitív élménynek kell követnie, hogy felülírjuk az egyetlen negatív első benyomást. Ennek az az oka, hogy szeretjük azt hinni magunkról, hogy jó emberismerők vagyunk, és keressük azokat az információkat, amelyek egybecsengenek az első benyomásunkkal, és figyelembe se vesszük azokat, amelyek nem illenek bele az általunk kialakított képbe. (Ezért van az, hogy a tanárok az első benyomások alapján ítélik meg a gyerekeket a suliban, és aztán ebből a skatulyából igen nehéz kimászni.)

Továbbá hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az újonnan megismert személy minden helyzetben úgy viselkedik, ahogy most velünk. Vagyis azt gondoljuk, hogy a másik pillanatnyi viselkedése tükrözi a személyiségét és a karakterét. Ha például valaki az első találkozás során panaszkodik nekünk, azt feltételezzük, hogy barátságtalan vagy tehetetlen. Tehát további negatív tulajdonságokat tulajdonítunk neki.

Mi következik mindebből? Hogy újdonsült ismerősünk a pillanatnyi viselkedésünkből messzemenő következtetéseket von le, tehát érdemes alaposan átgondolni egy randi vagy állásinterjú előtt, hogy milyen képet szeretnék sugallni magunkról.

 

Mit éreznek irántunk az első találkozás után?

 

A következő nagyon fontos tény, ami befolyásolja a rólunk alkotott első benyomást, hogy a másik mit érez a velünk való találkozás után. Gyakran esünk abba a hibába, hogy azt képzeljük, hogy ha mi jól éreztük magunkat a másik társaságában, akkor bizonyára ő is így érzett. Gondolom, veled is megesett már, hogy beszélgettél valakivel, aki csak nyomta, nyomta a szöveget, te szóhoz se jutottál, majd a végén megjegyezte, hogy milyen jót dumáltatok, fussatok össze máskor is. Milyen érzésed volt? Szerintem halálra untad magad, és zavarban voltál, hogyan bújjál ki a következő találkozás elől.

Gyakran előfordul, hogy fontos találkozókon arra koncentrálunk, hogy mit mondjunk, miről beszéljünk, és meg se fordul a fejünkben, hogyan érezhet a másik fél. Valójában a másik félnek az számít, hogy ő hogyan érzi magát az első találkozó során.

Vagyis: jó benyomást kialakítani egyenlő azzal, hogy pozitív érzéseket váltunk ki a másikból önmagunk iránt. Tehát az első benyomás a másik igényeinek kielégítéséről szól. Egy kis időre félretesszük a saját igényeinket, a másikra összpontosítunk, és ezzel azt mutatjuk, hogy nagyvonalúak és önzetlenek vagyunk. Ha ügyesek vagyunk, megajándékozzuk őt azzal, hogy különlegesnek tekintjük, és jó hangulatot biztosítunk neki.

Ha belegondolsz, te is inkább azoknak az embereknek a társaságát keresed, akik tisztelnek, becsülnek téged, és a lehető legkevésbé terhesek számodra. Érdemes ezt az első randikon észben tartani, és eszedbe se jusson szóba hozni, hogy mennyire szörnyű volt az előző kapcsolatod! Hasonló a helyzet az állásinterjúkon is: a korábbi munkatársak, főnökök szidása rossz pontnak számít. Szülőknek pedig azt tanácsolom, hogy ha másik iskolába viszik a gyereküket, ne azzal magyarázzák a dolgot, hogy az előző suliban rosszak voltak a tanárok…

KATTINTS A LINKRE!

Ha szeretnél javítani a fellépéseden, szeretnél gyorsan társat találni, gyere el társkereső coachingra!

Ha inkább ismereteket szereznél a hatékonyabb társkeresésről, nézd meg az Igényes társkeresők mesterkurzusának videóit!

Olvass tovább!

További olvasnivalót a facebook oldalamon találsz.

 

 

 

 

 

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük