Erre a 3 dologra mindenképp figyelj az első randikon!

Az első néhány randin dől el, hogy beleszeretünk-e a másikba vagy sem. Nem árt, ha ezeken a kritikus első találkozásokon az eszünket is használjuk, és alaposan megnézzük magunknak a másikat. Ha nem így teszünk, könnyen beleszerethetünk valakibe, akivel aztán pokol lesz az életünk. Tehát használd az eszedet is!

Amikor valaki érzelmileg kiéhezve veti bele magát a randizásba, könnyen előfordulhat, hogy királyfinak lát valakit, aki egyáltalán nem az. Ha már hosszú ideje nem volt párkapcsolatod, vagy épp egy megalázó, nehéz viszonyt fejeztél be nemrégiben, sajnos nagyon könnyen egy olyan partner mellett találhatod magad, aki valójában egyáltalán nem felel meg neked. De jobb mint a semmi.  Vagy éppen elégséges kompromisszumnak tűnik, és reménykedsz, hogy majd megváltozik. A szorongás, hogy „kellek-e még valakinek?” vagy „bármi jobb mint egyedül lenni” könnyen vezethet egy se veled-se nélküled kapcsolathoz, és ismét hónapjaid, éveid mennek majd rá a reménykedésre, a csalódásra, a megaláztatásra.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy tudatosítsd magadban a helyzetedet! Ha épp egy megalázó kapcsolatból jössz ki, dolgozz azon, hogy növeld az önbecsülésedet! Ha már régóta nincs kapcsolatod, és nagyon vágysz a közelségre, akkor a randik során használd az eszedet is, nehogy beleszédülj valakibe, akivel meglesz ugyan a közelség, de olyan szoros pórázon fog tartani, hogy abból nagyon nehéz lesz megszabadulni! Tehát az első randikon mindenképp figyelj a jelekre! A következő három dolgot mindenképp vedd komolyan!

1. Felhív, amikor megígérte? Betartja a szavát?

Nagyon sok társkereső kliensem panaszkodik arra, hogy vannak, akikkel szinte képtelenség randit egyeztetni. Megígérik, hogy felhívnak, de sose jelentkeznek többé. Ha rájuk írsz, hogy mi újság, akkor megígérik, hogy szerdán találkoztok, majd szerda délután jelentkeznek, hogy bocs, de most mégsem érnek rá. Persze, mindenkivel előfordulhat, hogy elfoglalt, vagy közbejön valami. De ha rendszeresen előfordul, annak a jele, hogy az illetőt nem érdekled igazából (akkor se, ha ennek az ellenkezőjét állítja!!!), más prioritások vannak az életében. Igen, lehet, hogy ettől csalódott leszel, de nem érdemes olyan szekér után futni, amelyik nem vesz fel.

Van ennek egy olyan verziója is, hogy néha azért találkoztok, de teljesen random módon időnként lemondja, és mindig van valamilyen konkrét oka, remekül elmagyarázza, miért nem ér rá éppen. És közben gyönyörű szavakkal ecseteli, hogy te vagy élete értelme, és mennyire odavan érted. Na, ez az igazi csapdahelyzet egy érzelmileg kiéhezett randizónak. Egyrészt megkapja a ragaszkodást, a szép ígéreteket, de a közelséget, a megbízhatóságot egyáltalán nem. Ha ilyen emberrel randizol, egy idő után azt fogod érezni, hogy megőrülsz, mert azt latolgatod, hogy szeret-e a másik vagy nem.

Nos, nagy eséllyel egy elkerülő kötődési stílusú emberrel hozott össze a sors, és nem sok esély van arra, hogy az illető meg fog változni. Éppen ezért az első randikon, amikor még nem bolondultál bele teljesen, van esélyed arra, hogy nemet mondj erre a kapcsolatra.

2. Figyeld meg, hogyan beszél az előző kapcsolatairól!

Vannak akik, az első randin már arról mesélnek, mennyire szörnyű volt az előző kapcsolatuk. Egy igazi hárpiával/bunkóval éltek együtt, aki elrontotta az egész életüket. Ha bátortalanul meg mered kérdezni, hogy neki mi volt a szerepe abban, hogy az a kapcsolat elromlott, vagy értetlenül néz rád, vagy rád önti a másik nem iránti totális gyűlöletét, mert „mégis hogy kérdezhetsz ilyet? Hát nem érted, hogy az exem egy pszichopata/nárcisztikus őrült volt?” És ezzel már le is írtad magad előtte, hiszen felelősségteljes viselkedést kértél rajta számon, feltételezted, hogy egy párkapcsolat elrontásához ketten kellenek. Bármelyik verzió is jön be, legyen ez számodra intő jel!

Aki még mindig habzó szájjal szidja az exét, az nem zárta le magában az előző kapcsolatát. Még gyászol, és egyáltalán nem gondolta végig, hogy neki mi volt a szerepe abban, hogy az a viszony így alakult. Ha pedig ez így van, minden esély megvan arra, hogy a korábbi viselkedésmintáit hozza be az új, veled kialakítandó kapcsolatba is.

 

3. Mi történik, ha nem értest vele egyet?

Az ismerkedés első szakaszában a párok azt keresik, hogy mi bennük a közös. Ennek ellenére lesz egy csomó minden, amiben nem lesztek közös hullámhosszon. Lehet, hogy neked nem tetszik a kedvenc könyve, zenéje, együttese, hobbija. Semmi esetre se lelkesedj valamiért, amit igazából utálsz, ám ügyelj arra, hogy ne legyél faragatlan! Ez egyrészt sok unalmas perctől menthet meg, amikor olyan sporteseményeket kell végigülnöd, amiért az ismerkedés első szakaszában „lelkesedtél”. Másrészt lehetőséged van megfigyelni egy tét nélküli helyzetben, hogy mi történik akkor, ha nem értesz vele egyet. Ideges lesz? Megkérdőjelezi a józan ítélőkészségedet? Erőszakosan meg akar győzni az igazáról? Ha ez történik, akkor fogd menekülőre, mert később se lesz ez másként. Ha nem lehet önálló véleményed, ha rád erőszakolja a sajátját, ha az a célja, hogy mindig igaza legyen, akkor pokol lesz mellette az életed.

Amikor válásra készülő párokkal beszélgetek, a legtöbbször valamelyik fél elmondja: már az első találkozások során voltak intő jelek, amelyeket figyelmen kívül hagytak, mert annyira vágytak egy jó kapcsolatra. Voltak dolgok, amelyek nem tetszettek a másikban, de abban reménykedtek, hogy a szerelem majd megváltoztatja őt. Sajnos nem így lett. Érdemes tehát hallgatnunk az eszünkre!

KATTINTS A LINKRE!

Gyorsítsd fel és tedd eredményesebbé a társkeresésedet azzal, hogy megnézed az Igényes társkeresők mesterkurzusa videóit!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük