Nemet mondani nagyon egyszerű. Pontosan ugyanannyi ideig tart, mint igent mondani. Csakhogy utána gyakran tépelődünk magunkban: Jól tettem? Megbántottam? Mit gondol rólam? Haragszik rám? Ha pedig igent mondtunk valami nem szeretem dologra, akkor tépelődhetünk azon, hogyan csináljuk vissza, hogyan mondjuk le. Vagy éppen bosszankodunk, hogy már megint ránk sóztak valamit.
Gondold át alaposan!
Főként, ha a munkahelyeden készülsz nemet mondani. Mennyi energiát kell befektetned a kérés teljesítésébe? Megéri? Milyen következményekkel jár, ha nemet mondasz? Megéri? Természetesen lehet, szabad, sőt kell is a munkahelyen nemet mondani, ha olyan dolgot akarnak ránk bízni, ami már nem fér bele az életünkbe. Csak a megfelelő formát kell megtalálni.
Mit szeretnél valójában?
Az első lépés, hogy tisztázd magadban, hogyan is érzel a kéréssel kapcsolatban. Többnyire van egy első zsigeri válaszunk. „Na, ezt már nem! Hagyjanak békén!” Ezt tudjuk már akkor, mielőtt kinyitnánk a szánkat. Persze bizonyos szituációkban érdemes a zsigeri érzés és a megszólalás között egy kicsit gondolkodni is a következményekről és a nemet mondás formájáról. Ha teljesen tanácstalanok vagyunk, és fogalmunk sincs róla, hogy szeretnénk-e teljesíteni a kérést, akkor mondhatjuk azt is, hogy szeretnénk egy kis gondolkodási időt kérni, jobban megismerni a helyzetet. Ne hagyd magad lerohanni! Pár perc is sokat számít.
Mellőzzük a bocsánatkérést és mentegetőzést!
Ha nemet mondunk, utána többnyire magyarázkodni kezdünk, bocsánatot kérünk. Egyrészt nem kell bocsánatot kérnünk, hiszen nem követtünk el semmiféle bűnt. Egyszerűen őszintén nemet mondtunk egy nyílt kérésre. Ehhez jogunk van, nem vagyunk a másik rabszolgái. Tehát semmi bocsánatkérés, legfeljebb egy „sajnálom”, de az is csak egyszer. Nem kell hosszan magyarázkodnunk sem, ezzel csak önmagunkat akarjuk megnyugtatni, a másik attól még lehet, hogy állati dühös lesz ránk, ezt ki kell bírnunk. Nekem is, neki is. Természetesen, ha tényleg objektív oka van annak, hogy nem tudjuk teljesíteni a kérést, azt meg szabad mondani, de nem érdemes túlragozni.
Légy udvarias és határozott!
Az elutasításnak nem kell feltétlenül udvariatlannak vagy agresszívnek lenni. Csak nyugodtnak és határozottnak. Ez a legnehezebb. Sokszor támadásnak, kihasználásnak érzünk bizonyos kéréseket, ami dühöt vált ki belőlünk. Ha ezt érezzük, hangot adhatunk a dühünknek, de ne legyünk agresszívek. Például: „Nagyon feldühít, hogy a meglévő munkáim mellé újabbakat szeretnél adni, a régiekkel sem boldogulok időre. Sajnos ezt most nem tudom vállalni.”
Viseld el a dühét!
Akinek nemet mondanak, az gyakran azt éli meg, hogy a személyét utasítják el, ezért dühös lesz. Ha ennek nem megfelelő formában ad hangot, akkor azt vissza kell utasítanunk. Például: „Megértem, hogy dühös vagy, de amikor ilyen hangon beszélsz velem, azt megalázónak érzem. Kérlek, beszélj velem tisztelettel!” Ha ez nem használ, akkor hagyjuk ott az illetőt, mert nem vagyunk senkinek a lábtörlői. Gyakran az is gondot jelent, hogy félünk attól, hogy a másik rosszat gondol rólunk. Természetesen ez könnyen megeshet, joga van hozzá. De nem kell, hogy mindenki szeressen minket, mert nem mások megítélésén alapul az önértékelésünk, ugye? Ha mégis, akkor itt az ideje, nekiálljunk dolgozni az önbecsülésünkön.
Ha szeretnél dolgozni azon, hogy magabiztosabb legyél, gyere el coachingra!