Így alakíts ki sikeresen pozitív szokásokat! El sem hiszed, mennyire egyszerű!

Amilyen könnyű szilveszterkor elhatározni, hogy januártól fogyókúrázunk, edzőterembe járunk, és megtanulunk egy nyelvet, annyira nehéz a fogadalmainkat betartani. Többségünk február elején már csak szégyenkezve emlékszik az újévi fogadkozására, mert azt hisszük, hogy a kudarcunk a jellemünk gyengeségét tükrözi. Pedig dehogy! Mutatok néhány rém egyszerű trükköt, ami segíthet új, jó szokásokat kialakítani.

Nem kell szégyellned, ha véges az akaraterőd!

 

Köztudott: ahhoz, hogy a hosszú távú céljainkat elérjük, bizonyos tevékenységeket rendszeressé kell tenni az életünkben. Ha le szeretnénk fogyni, egészségesen akarunk élni, akkor érdemes átalakítani az étrendünket, és a rendszeres testmozgást is a napjaink részévé kell tenni. Vagyis új szokásokat kell bevezetnünk. Közismert az az elgondolás is, hogy legalább 21 nap kell ahhoz, hogy valami jó szokássá váljon.

Ebből a gondolatból kiindulva minden január elején megpróbálkoztam azzal, hogy legalább 21 napon keresztül felszállok a nappalink közepén díszelgő ellipszis trénerre. Még gyönyörű táblázatot is gyártottam, amiben majd pipálgatni fogom a napokat, amikor sikerült megvalósítani a tervemet. Aztán egy hónap múlva szégyenkezve dobtam ki a papírt, amin négy pipa árválkodott. Mindaddig szégyenkezve gondoltam a kudarcomra, amíg el nem olvastam néhány tanulmányt arról, hogy az akaraterőnk véges, és gyorsan kimerül. Eddig azt gondoltam, hogy pusztán az akaraterőmmel átírhatom az egy életen át belém rögződött elgondolást, miszerint a sport nehéz, fájdalmas, veszélyes és unalmas (nem lehet olvasni közben…). Na de, ekkor azt olvastam, hogy az akaraterő azért hasznavehetetlen, mert minél többet használjuk, annál jobban kopik, sőt, a nap végére egészen egyszerűen elfogy. Belegondoltam, hogy a napom során a munkafegyelmemmel elhasználom az összeset, és ezért van az, hogy a nap végén az ellipszis tréner helyett az édességet tartalmazó szekrény felé indulok.

 

A legkisebb ellenállás felé megyünk

 

Könnyű belátni, hogy az embert mágnesként vonzzák a könnyen végezhető, kényelmes és szokássá vált tevékenységek, és ezt a tehetetlenséget roppant nehéz leküzdeni. Ezért kötünk ki esténként a tévé és a facebook előtt, annak ellenére, hogy elhatároztuk, hogy elmegyünk egy edzőterembe, nyelvet tanulunk vagy találkozunk a barátainkkal. Mert energiára van szükségünk ahhoz, hogy legyőzzük a rossz beidegződéseket, ami a távkapcsoló és a laptop felé húz. Nekem például 2 percre lett volna szükségem esténként, hogy edzőruhába bújjak, cipőt vegyek, és felálljak az ellipszis trénerre.Ehelyett azonban általában fáradtan lerogytam a kanapéra, és különféle kütyükkel szórakoztattam magamat. Mert még az a két perces öltözés is fárasztónak tűnt. Mennyivel kényelmesebb ehelyett ledőlni, és elnassolni néhány kocka mogyorós csokit.

Az első lépés tehát az, hogy megpróbáljuk kiiktatni a csábítási lehetőségeket. Ha megnehezítem magamnak, hogy könnyen elérjem a távirányítót, a laptopot, okostelefont és a mogyorós csokit, akkor már félig nyertem. Valahogy tehát meg kell oldani, hogy nagyobb erőfeszítés legyen a csábító dolgokat elérni mint az új szokáshoz szükséges dolgokat. Tehát a távirányítókat, kütyüket kivittem a konyhába, és elraktam egy nehezen elérhető magas polcra, amit csak székre állva értem el. Sajnos a mogyorós csoki is ide került. Az edzőcuccot viszont kikészítettem a kanapéra.

 

Csökkentsd a döntési lehetőségeket!

 

A pozitív változással szembeni korlátokat úgy is lebonthatjuk, hogy a választási lehetőségeinket csökkentjük. Ugyanis a kutatások azt is felfedezték, hogy a döntések és választások hatására szintén csökkennek az erőforrásaink. Ha belegondolsz, ez történik velünk minden esetben, amikor este hazaérve feltesszük magunknak a kérdést: akarok ma edzeni? Mit sportoljak ma? Mire gyúrjak? Melyik edzőterembe menjek? Nem vagyok én ma túl fáradt ehhez? Megérdemlek egy kis pihenést, nem? Mire idáig eljutunk, az agyunk lelkesen helyeselni fog: persze, megérdemled a pihenést!

Éppen ezért nagyon fontos, hogy ezeket a döntéseket még a hazaérkezés előtt meghozzam. Mennyit fogok ma edzeni, hová megyek, mit fogok csinálni. Ezzel ugyanis kiiktatom a döntéseket, ami a hazaérkezés után csökkenti az energiámat. Ha reggel szeretnél elmenni edzeni, akkor már előző este hozd meg ezeket a döntéseket, készítsd ki az edzőcuccod, hogy csak fel kelljen kapni, és már indulhatsz is! Ha előre meghozod a döntéseket, és az edzés előtt nem teszel fel magadnak kérdéseket, jelentősen megnöveled az esélyét az új szokások kialakításának.

Ez a szabály például segíthet abban is, hogy eldöntöd, munka közben óránként csak egyszer nézed meg a leveleidet, és két óránként a facebookot. Lehet, hogy hatékonyabb és gyorsabb lesz a munkavégzésed.

A jó szokások kialakításának kulcsa, hogy addig ismételjük és gyakoroljuk őket, amíg a a cselekvések bele nem ivódnak az idegrendszerünkbe. Egészen addig, amíg már nem is merül fel kérdésként, hogy csináljuk-e vagy sem. Mint például a fogmosást. A mindennapos gyakorlás kulcsa, hogy a kívánt cselekvést olyan közel vigyük a legkisebb ellenállás útjához, amennyire csak lehetséges.

 

KATTINTS A LINKRE!

Ha szeretnél változtatni az életeden, nézd meg, hogyan segíthet neked a coaching!

Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes új tartalomról sem!

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük