Miért van az, hogy mások konfliktus nélkül élik boldogan az életüket? Simulékonyak, nem akadnak bele senkibe, vagy ha mégis, akkor hatékonyan képviselik az érdekeiket? Mi hiányzik belőlem, miért van az, hogy még a legjobban induló párkapcsolatomat is képes vagyok néhány hónap alatt tönkretenni?
Van a baráti körünkben egy lány (túl a harmincon), aki rendre amiatt panaszkodik, hogy a sokadik párkapcsolata megy tönkre amiatt, hogy nem tudják kezelni a konfliktusaikat. Nevezzük Gizinek az illetőt! Gizi egy csupaszív nő, bűbájos az udvarlási szakaszban, pillanatok alatt az ujjai köré csavarja a pasikat, akik örömmel költöznek hozzá. A bajok pedig ez után kezdődnek. Gizi elkezdi „megnevelni” a fiúkat. Így egyél, amúgy viselkedj, erre költsél pénzt, erre pedig ne. A variációk száma végtelen, mert a sokféle pasiban rengeteg „negatív”, szabályozásra váró tulajdonság van.
A fickók egy darabig csendben tűrnek, majd vérmérsékletüknek megfelelően reagálnak. Van, aki csendes, napokig tartó szótlanságba menekül, mások harciasan állnak ki a maguk védelmében. Gizi azonban csak nem tágít, és a kapcsolatai előbb-utóbb biztosan ordítozós, veszekedős kapcsolatokká válnak, majd az enyészeté lesznek. Gizi pedig nem érti, hogy mi a baj ezekkel a mai pasikkal. Az persze soha, egyetlen percre sem fordul meg a fejében, hogy esetleg az ő viselkedésével van valami probléma.
Gizi egyrészt nincs tisztában a saját határaival. Fogalma sincs, hogy meddig mehet el, meddig szólhat bele a másik életébe. Másrészt nem tudja, hogyan érvényesítse úgy a szükségleteit, hogy azok ne tűnjenek követelőzésnek, zsarnokságnak. A pasik állandó vádja Gizivel szemben, hogy egy igazi diktátor, aki állandóan csak kritizálja, piszkálja és utasítja őket. Gizi pedig kétségbeesetten zokogja, hogy „de hát én csak jót akartam”.
Gizinek meg kell tanulnia konfliktust kezelni, mert ha így folytatja, soha nem lesz tartós párkapcsolata, hiszen senki nem képes hosszú távon együtt élni egy diktátorral.
Mit kell Gizinek megtanulnia?
Felismerni a saját érzéseit. Nemcsak a haragot, hanem a mögötte lévő érzelmeket is. A kétségbeesést, félelmet, szomorúságot, csalódottságot. Gizi sajnos csak a haragig jut, és ennek megfelelően azonnal indulattal reagál.
Meg kell tanulnia felismerni az érzései mögött rejlő szükségleteit: a félelem mögött rejlő biztonság utáni vágyat, a szomorúság mögött rejlő közelség iránti szükségletet. Meg kell tanulnia, hogy a negatív érzései mögött ki nem elégített szükségletek rejtőznek, és képesnek kell lennie arra is, hogy kérje a társától ezeknek a szükségleteknek a kielégítését. Például ha a pasi rendszeresen tíz után jár haza, Gizi tanulja meg kimondani: „Amikor este tíz után jössz haza, szörnyen magányosnak érzem magam, és a közelségedre vágyom. Kérlek, gyere haza hétre!”
Ha most felsikoltasz, hogy „Hű, iszonyatosan kockázatos kimondani egy ilyen mondatot!”, akkor igazat kell hogy adjak neked. De kockázat nélkül nincs közelség. Ha nem mondom ki, hogy hiányzol, akkor a másik nem fogja érteni, hogy mit rugózok azon, hogy későn jár haza. Csak piszkálódásnak, utasításnak fogja tartani, és egyre később jár haza. Csak így van esélyem arra, hogy megértse, mire van szükségem.
És igen, igazad van akkor is, ha azt mondod, hogy semmi garancia nincs arra, hogy a pasi ezután korábban fog hazajárni. De ha Gizi megtanulja megfelelően kezelni az érzéseit, és kifejezésre juttatni a kéréseit, erre jóval nagyobb esély lesz, mintha őrmesterként utasítgatná a párját.
Ahhoz, hogy valaki eljusson idáig, alapos szemléletváltozásra és technikai tudásra lesz szüksége. Ha szeretnéd elsajátítani ezt a tudást, gyere el a konfliktuskezelési tréningre, és az alapokat néhány óra alatt megtanulhatod.