Mit tehetek azért, hogy jó legyen a viszonyom az anyósommal?

Mint minden kapcsolat, az anyós-meny viszony esetén is kettőn áll a vásár. Ahhoz, hogy jó legyen közöttük a kapcsolat, mindkét félnek törekednie kell arra, hogy ezt a viszonyt ápolja, fenntartsa. Ez komoly tudatosságot igényel mindkét fél részéről. Nézzük meg, mit tehet a meny, ha szeretne harmonikus viszonyt ápolni az anyósával!

  1. Már a kapcsolat elején tisztázzátok a szabályokat!

Nagyon fontos a kapcsolat megalapozása már az ismerkedési szakasz kezdetén. Ha az elején nem alakítottatok ki világos szabályokat, akkor később komoly gondok adódhatnak, ha szeretnénk rendbe tenni a megromlott viszonyt. Talán kissé idegennek hat, de muszáj a párkapcsolat vagy házasság elején leülni a pároddal, és először kettesben megbeszélni, hogy hogyan szeretnétek tartani a kapcsolatot a szülőkkel. Milyen gyakran mentek látogatóba, milyen sűrűn és mennyi időre látogatnak meg benneteket a szülők. Nagyon fontos, hogy már az elején világosan megmondd, hogy mit szeretnél és mit nem. Még akkor is, ha a pároddal konfliktusba kerülsz emiatt. Ha nem meccselitek le egymás között ezeket, akkor nem fogtok tudni egységes csapatként kiállni a szülőkkel szemben. Sajnos sok esetben már itt gondok adódhatnak, mert a pár egyik tagja nem vált le a szüleiről, és nem érti meg, hogy az elsődleges kapcsolat ettől kezdve nem az anyukájához/apukájához hanem a párjához köti.

A kialakított szabályok akkor a leghitelesebbek, ha rövidek és konkrétak. Például: „havonta egyszer szívesen meglátogatom veled a szüleidet, de nem vagyok hajlandó ott aludni.” „Kéthetente szívesen látom anyukádat pár órára, de ennél több időt nem szeretnék vele tölteni.”

Lehet, hogy keménynek tűnnek ezek a mondatok, de jogod van ahhoz, hogy meghatározd a szükségleteidet, és meg kell találni a bátorságot ahhoz, hogy kifejezed a véleményedet, még akkor is, ha bizonytalannak érzed magad, vagy félsz a következményektől. Ha ezt nem teszed, akkor később egy életen át viselheted az éjfél után 10 perccel csöngető anyóst, aki aztán garantáltan tönkreteszi a párkapcsolatodat.

2. A szabályokat magyarázzátok el a szülőknek is!

Nem kell ennek kinyilatkoztatásnak lenni, és még az sem szükséges hogy együtt leültök, és felolvastok a nagyinak 102 pontot, amihez szerintetek tartania kell magát. Nem erről van szó! Sokkal inkább arról van szó, hogy amikor valami zavaró dologgal szembesülsz, akkor azt első lépésben a pároddal beszéld meg, és alakítsatok ki közös álláspontot, amit aztán közösen képviseltek a szülők felé is. Ha a párod nem áll melléd abban, hogy képviseld az érdekeidet, akkor sajnos a legjobb anyós-meny kapcsolat is meg fog romlani.

Ha viszont melléd áll, akkor még mindig ott van az a nehézség, hogy következetesen ki kell állnotok a szükségleteitek mellett. Ha abban maradtatok a nagymamával, hogy nem takaríthatja ki és rendezheti át a lakásotokat a távollétetek alatt, akkor ehhez következetesen ragaszkodnotok is kell, sőt, ha nem hajlandó tiszteletben tartani a határaitokat, akkor el kell venni tőle a lakáskulcsot.

Nagyon fontos, hogy megértsétek, hogy jogotok van határokat felállítani, és elvárni, hogy azt más ne lépje át. Ez nem durvaság és agresszió, hanem alapvető emberi jog, nem kell szégyellned, ha következetesen ragaszkodsz a betartatásához.

3. A problémákat kezeld a helyükön!

Ha konfliktus alakul ki anyós és meny között, akkor két hibát követhetünk el: vagy egyáltalán nem reagálunk, nyelünk egyet, és úgy csinálunk, mintha semmi sem történt volna, vagy hatalmas feneket kerítünk a dolognak, és túlreagáljuk a helyzetet.

Ha minden apróság miatt elveszítjük a fejünket, akkor hisztérikusnak fognak minket tartani, és egy idő után senki sem fog komolyan venni minket. Továbbá megerősítjük apósunk, anyósunk véleményét, miszerint velünk van a baj.

De ugyanilyen csapda, ha a szőnyeg alá söpörjük a problémát, és kitérünk a konfliktus elől. Ebben az esetben azt gondoljuk, hogy nem fontos az egész, nem akarunk problémásnak tűnni, ezért inkább nem szólunk. Pedig hosszú távon ezzel a saját párkapcsolatunkat és az egészségünket romboljuk. El fog jönni az a pillanat, amikor besokallunk, és az egész problémahalmazt egyszerre öntjük a családra. Gyakran már olyan helyzetben, amikor menthetetlenül tönkrementek a családon belüli kapcsolatok.

Éppen ezért tanácsos a problémát ott és akkor, azzal kezelni, akivel keletkezett. Ha nem értesz egyet azzal, amit az anyósod mondott vagy csinált, akkor ne várj vele egy évig, hanem ott és akkor mondd meg, hogy mit érzel, mire lenne szükséged, és kérd meg őt, hogy tegyen másként. Persze jó, ha tudod, hogy a kérésed nem parancs, és egyáltalán nem biztos, hogy meghallgatásra talál. Ekkor viszont ismét nálad pattog a labda, el kell döntened, hogy mit teszel az adott szituációban, hogyan képviseled az érdekeidet.

4. Ne ragadj bele az áldozatszerepbe!

Nagyon sokan felvesznek egy áldozat mentalitást, mert azt gondolják, hogy a dolgok soha nem fognak megváltozni, és nem is tehetnek semmit azért, hogy ez valaha másként legyen. Pedig a legszörnyűbb kapcsolaton is lehet változtatni, végső esetben pedig ki lehet lépni belőle. Azt is érdemes végiggondolni, hogy te mivel járultál hozzá a helyzet kialakulásához és fenntartásához. Egy kapcsolat elromlásához mindig két ember kell. Soha nem csak az egyikük a felelős a viszony megromlásáért.

5. Legyenek reálisak az elvárásaid!

Valószínűleg te is arra számítottál, hogy a párod és a szülei automatikusan befogadnak téged a családba, és nagy szeretettel vesznek körül. Ez többnyire nem így megy. Lehet, hogy furcsának találnak téged, az öltözködési, étkezési szokásaidat, a stílusodat, a gyereknevelési elveidet. Nekik sem könnyű befogadni valakit, és rugalmasan alkalmazkodni hozzád. Különösen idős szülők esetében nem megy ez egyik napról a másikra. Érdemes leszámolni egy másik illúzióval is: nem kell, hogy mindenki szeressen. Persze, jó lenne, ha a párod szülei elfogadnának, de lehet, hogy ez nem történik meg. Lehet, hogy hosszú évekig szembe kell nézned a szülők ki nem mondott (vagy éppen nagyon is kimondott) rosszallásával, mert ők másfajta társat képzeltek el a gyerekük mellé. Persze sokat tudsz tenni azért, hogy megkedveltesd magad a szülőkkel, de lehet, hogy ez nem fog sikerülni. Ebben az esetben nem tehetsz mást, mint folyamatosan erősíted az önbecsülésedet, és elhiszed, hogy a párod a szülei véleménye ellenére mégis téged választott.

 

6. Fogadd el őket!

Az anyósod és apósod nem fog megváltozni. Hosszú ideig pontosan azt fogod kapni tőlük, amit most látsz, vagy legalábbis addig, amíg a pároddal együtt nem tesztek határozott lépéseket azért, hogy megváltoztassátok a négyőtök kapcsolati dinamikáját. Ezt neked kell kezdeményezned, mert a párodat leszámítva ők nem nagyon érdekeltek ebben. És persze még így is benne van a pakliban, hogy az apósod vagy anyósod soha nem válik olyan emberré, amilyennek látni szeretnéd őket. Így nem marad más választásod, mint hogy elfogadod ezeket a tényeket. A reális elfogadás egyfajta hajlandóság a részedről, hogy felhagysz a kimerítő és értelmetlen küzdelemmel, hogy olyanná változtasd őket, amilyennek szeretnéd hogy legyenek. Valószínűleg soha nem lesznek olyan anyóssá és apóssá, mint amilyenről álmodozol. És nem is kötelességük ilyenné válni.

7. Tisztelettel képviseld az érdekeidet!

Ha pedig mindenképp bele kell állnod a vitába, akkor törekedj arra, hogy a legnagyobb tisztelettel fejezd ki magadat bármennyire is dühös vagy. Ennek rengeteg technikája van, lehet tanulni is a konfliktuskezelés szabályait. Ami közös valamennyi módszerben, hogy magadról beszélj, a saját érzéseidről, szükségleteidről, és ne címkézd vagy ítéld el őket! Figyelem! Az „úgy érzem, hogy te semmibe veszed a kéréseimet” mondat attól még nem én-közlés, hogy azzal kezdted, hogy „úgy érzem”, mert a mondat második felében már a másikról állítottál valamit. Sokkal jobban hangzik az a mondat, hogy „tehetetlennek érzem magam, amikor azt látom, hogy nem vetted tekintetbe a kérésemet. Tiszteletre lenne szükségem, és azt kérem, hogy legközelebb tartsd be azt, amiben megállapodtunk!”.

 

8. Tudatosítsd, hogy ők is csak emberek!

A tisztelet nem csak azért jár az anyósodnak, apósodnak, mert felnevelték azt a nagyszerű embert, aki most a párod, hanem azért is, amiért neked is jár a tisztelet: egyszeri, megismételhetetlen emberek, akik értékesek. Ha nagyon nem boldogulsz velük, akkor érdemes egy listát írnod arról, hogy mi mindent tisztelhetsz és becsülhetsz bennük. Lehet, hogy már csak a rossz oldalukat látod, és érdemes egy kicsit realisztikusabbra festeni a képet. Nekik is vannak jó tulajdonságaik. Sőt! Vannak érzéseik, szükségleteik, és amikor veled kiállhatatlan módon viselkednek, akkor valószínűleg nem az a céljuk, hogy veled kitoljanak. Valószínűbb, hogy félnek, egyedül érzik magukat, azt gondolják, hogy már fölöslegessé váltak, és nincs szükség rájuk. Ha ezeket a motivációkat megérted, akkor lehet, hogy nem dührohammal válaszolsz a következő megnyilvánulásukra, hanem meglátod a szavaik és tetteik mögötti esendő emberi vágyat is.

Ha úgy érzed, hogy elakadtál a családi konfliktusok kezelésében, nézd meg, hogyan segíthetek!

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük