A minap találkoztam egy elképesztő kilencven feletti hölggyel, aki olyan friss és lendületes volt, hogy sok harmincas megirigyelhetné. Azóta is foglalkoztat, hogy mi a titka.
A hölgyet Fahidi Évának hívják, és tizennyolc éves volt, amikor a szüleivel és testvérével együtt Auschwitzba deportálták. A családjából egyedül ő élte túl a borzalmakat. Elég erős volt ahhoz, hogy egy munkatáborba szállítsák, ahol harminc kilósan női fogolytársaival együtt ötvenkilós bombákat pakolgattak. Évtizedekig nem bírt mesélni az élményeiről, aztán egyszer csak felszakadtak az emlékek, könyvet írt belőle – előbb németül, később magyarul is. Az a célja, hogy megérje még a könyve további két-három kiadását. (Csak úgy emlékeztetőül: kilencvenéves múlt!) Rendszeresen fellép a Vígszínház Házi Színpadán a Tünet Együttes Sóvirág című darabjában, ahol táncol. Az arca olyan fiatalos, hogy legszívesebben kikérdeztem volna a ránctalanító praktikáiról. A szeme lelkesen csillog, érdeklődik, kérdez, tele van derűvel. (Említettem, hogy megjárta Auschwitzot?)
Nagyon foglalkoztatott a hölgy. Elolvastam a könyvét, több órán át hallgattam az elbeszélését, kérdeztem, faggattam, beszélgettünk. A következőket szűrtem le a vele való beszélgetésekből.
1. Rendszeres mozgás
Éva néni arról mesélt, hogy családi örökségként gerincferdülést kapott. Azt a mintát látta, hogy „életünk felét Pöstyénben nyakig gyógyvízben töltjük, a másik felét pedig egy bordásfalas szobában, ahol tornázunk.” Egész életében tornázott – minden nap, mert tudta, hogy ellenkező esetben mozgásképtelenné válik. A lakásában láttam a számítógép-asztala(!) előtt az óriási labdát, amin üldögél és tornázik. Továbbá mióta az eszét tudja, táncol. Csak azért, mert az jó, és boldoggá teszi az embert.
-
Rendszeresen olvas
Minden nap. Könyvet, amit papírra nyomtattak. Megfoghatót, megszagolhatót. Mert a világ érdekes, tele van újdonsággal, csodákkal. Négy nyelven beszél. Használja a számítógépet és a mobiltelefont. Nyitott minden újra.
-
Hisz az emberi kapcsolatokban
Azt állítja, azért élte túl Auschwitzot, mert az ötös sor megtartotta. Arról az ötös sorról beszél, amelybe minden reggel és este beállította őket az SS, hogy meg tudják számolni őket. Az ő sorának minden tagja túlélte a tábort, mert tartották a lelket egymásban. Szolidárisak voltak egymással, ha kellett, kihúzták egymást a bajból, gyakran az életveszélyt is vállalva egymásért.
-
Tervei, céljai vannak
A táborbeli túlélésük öntudatlan eszköze az volt, hogy terveket szőttek a jövőre. Hazajönnek, visszamennek a gimnáziumba, leérettségiznek, egyetemre mennek, családot alapítanak. Minden nap elmondták egymásnak, milyen lesz az életük. Minden nap. El tudjátok ezt képzelni? Harminckilósan, kopaszon, dideregve, mert csak egy szál ruhájuk volt, arról álmodoztak, hogy szobrászok, mérnökök, művészek lesznek. Mindannyian megvalósították a terveiket. Éva néni nyolcvan felett vált könyvíróvá, kilencven felett táncossá a Vígszínházban. És még vannak tervei! Kíváncsian várom, hogy mivel ünnepli a századik születésnapját.
Olvass tovább!
További olvasnivalót a honlapomon vagy a facebook oldalamon találsz.
Ha szeretnél őszintén beszélni a problémáidról, csatlakozz a titkos facebook csoportunkhoz: Boldog
