Félénkek, hűvösek, távolságtartók, magányos farkasok, nem képesek ismerkedni. Így mutatja be az introvertáltakat a média, és ők is ezt gondolják magukról. Pedig az introvertáltaknak számtalan előnyös, a párkapcsolatok szempontjából nagyon fontos tulajdonságaik vannak. Egyáltalán nincsenek magányra kárhoztatva! Sőt! Remek párkapcsolatot lehet velük kialakítani.
Persze, lehet, hogy elsőre egy extrovertált ember szórakoztatóbbnak, lazábbnak, könnyebben megközelíthetőnek tűnik mint egy introvertált. Ám egy introvertált is lehet végtelenül vonzó és csodálatos társ!
Először is, nézzük meg, kik tekinthetők introvertáltnak! Nem akarok most egy hosszabb leírásba bocsátkozni, így megpróbálom egyetlen mondatban összefoglalni a lényegét.
Az introverzió egyfajta hajlam a befelé fordulásra. Az introvertáltak az erejüket, energiájukat nem a másokkal való kapcsolatból nyerik, hanem a csendes, befelé forduló egyedüllétből. Őket lefárasztja a nyüzsgés, a sok ember, és akkor tudnak igazán pihenni, ha egyedül vannak. Nézzük akkor, hogy miféle előnyeik, vonzó tulajdonságaik vannak az introvertáltaknak!
Sokkal mélyebben gondolkoznak
Amikor egy introvertált embert valamiféle inger ér, ő tízszer is végiggondolja a reakcióját. Alaposan megfontol mindent, és amikor szólásra nyitja ajkait, biztosak lehetünk benne, hogy amit mond, az már egy alaposan végiggondolt dolog, mert gyakran órákat töltött a megfogalmazással. Vagyis nem kapunk tőle hebehurgyán elkapkodott ítéleteket, ígéreteket. Amit ő mond, arra bátran támaszkodhatunk.
Sokkal mélyebb kapcsolataik vannak
Ahhoz, hogy egy introvertált emberrel közelebbi kapcsolatba kerülhess, át kell menned a biztonsági szűrőjén. Vagyis ha megnyílik neked, akkor biztos lehetsz benne, hogy különlegesnek talált, és fontos vagy számára, különben soha nem osztotta volna meg veled a gondolatait, érzéseit. Abban is biztos lehetsz, hogy vele nem az időjárásról fogsz társalogni.
Nagyszerű hallgatók
Ez az introvertáltak szuperereje. Ha egy introvertálttal beszélgetsz, azt fogod tapasztalni, hogy figyelmesen meghallgat. Ha támogatásra, értő figyelemre van szükséged egy párkapcsolatban, ezért mindenképp megéri introvertált partnert választani.
Titokzatosak
Mivel kevesebbet beszélnek mint extrovertált társaik, gyakran tűnnek titokzatosnak. Aki pedig titokzatos, az rögtön érdekessé és vonzóvá is válik. Egy introvertált társaságban titokzatos mosollyal az arcán hallgat és figyel. Gyűjti az információkat, és jó darabig fogalmunk sincs arról, hogy vajon mit is gondol az adott témáról vagy a jelenlévőkről. Nem nyomul, nem akar a társaság középpontjába kerülni. Tökéletesen kontrollálja a hangulatát, érzéseit, arckifejezését, testbeszédé. Ha viszont egyszer megszólal, arra mindenki odafigyel.
Megismerkedni velük igazi kihívás
Amíg az extrovertáltak kéretlenül ontják rád az információt magukról, az introvertáltak igazi mesterek abban, hogy csak csepegtetik a magukról szóló tudnivalókat, amitől egyre kíváncsibb leszel rájuk, újabb és újabb dolgokat szeretnél megtudni róluk. Nem számításból teszik ezt, inkább azt tesztelik a lassabb ismerkedéssel, hogy megbízhatnak-e a másikban. A lassabb ismerkedés viszont igazán vonzóvá teszi őt azok számára, akik szeretik a kihívásokat.
Nagyon csinosak, sokat törődnek a külsejükkel
Egy introvertált személy nagyon utálja felhívni magára a figyelmet, jobban szeretnek inkább beleolvadni a tömegbe. Ám mivel sok időt töltenek egyedül, sokat foglalkoznak magukkal, ez kiterjed arra is, hogy a külsejükkel bíbelődnek. Csinosak, jól ápoltak, bár az öltözködésük, külsejük egyáltalán nem kirívó. Szolid, visszafogott elegancia jellemzi őket.
Másokra is gondot viselnek
Általában nagyon kedvesek, figyelmesek, törődnek másokkal. Ő az, akitől reggelente kapsz egy csésze teát, vagy levest hoz neked, ha beteg vagy. Örömmel ajánlkozik, hogy gondot visel a kutyádra, macskádra, ha elutazol. Ha őt választod társnak, biztos lehetsz benne, hogy szerető gondoskodásban lesz részed.
Jól ismerik önmagukat
Mivel sok időt töltenek magukban gondolkodással, pontosan ismerik saját érzéseiket és szükségleteiket. Ez az alapos önismeret még vonzóbbá, kívánatosabbá teszi őket. Pontosan ismerik a saját mozgatórugóikat, gyenge és erős tulajdonságaikat.
Jó velük lenni
Ahogy már korábban említettem, az introvertált ember úgy kerüli a reflektorfényt mint a vámpír. Irtóznak attól, hogy a figyelem középpontjába kerüljenek. Semmi mást nem szeretnének, csak úgy együtt lenni másokkal, élvezni a barátaik társaságát. Így aztán ha te imádsz fürdőzni mások figyelmében, nála kiválóbb társaságot ehhez nem találsz. Nem kell attól félned, hogy „ellopja előled a showt”. Ha neked fontos, hogy a figyelem középpontjába kerülj, ő lesz az, aki a legjobban fog neked tapsolni.
Hűségesek
Az introvertáltak nagyon tudatosak abban, hogy kivel akarják eltölteni az idejüket. Mivel számukra kapcsolatot építeni, fenntartani sokkal nagyobb erőfeszítés mint extrovertált társaik számára, ezért jobban meg is becsülik azt a néhány kapcsolatot, amit felépítettek, és nagyon hűségesek ahhoz a néhány közeli baráthoz, akivel kapcsolatban vannak. Ha egy introvertáltat választat párodnak, lehet, hogy nem hoz magával nagy baráti kört, de biztos lehetsz benne, hogy a kettőtök kapcsolatát nagyon meg fogja becsülni, és a végsőkig hűséges lesz hozzád.
Összességében véve tehát, ha adsz egy kis személyes teret egy introvertáltnak, a legnagyszerűbb társaságot nyerheted el vele. Csak azért, mert valaki élvezi az egyedüllétet, az nem jelenti azt, hogy nem szereti a társaságot. Mivel az introvertált embernek társaságban lenni energiaveszteség, ő megválogatja azokat az embereket, akikkel valóban szívesen tölti az idejét.
Amikor legközelebb introvertált emberrel ismerkedsz, és lassan, óvatosan közel enged magához, ne tartsd őt félénknek, esetleg hűvösnek! Neki több időre van szüksége ahhoz, hogy közel engedjen magához. Ám ha ez megtörténik, egy csodás belső világgal rendelkező, gondoskodó, hűséges társad lesz.
Ha még nem találtad meg a társadat, nézd meg, hogyan segíthetek neked ebben!