A legtöbb felnőtt úgy érzi, hogy élete fontos kérdéseiben maga dönt mindenféle befolyásolás nélkül. Fel sem merül bennük, hogy a párkapcsolati választásaikban, a párjukkal való viselkedésükben gyakran gyerekkori sérüléseik irányítják őket. Például egy féltékeny ember a párját hibáztatja, és eszébe sem jut, hogy a társa elvesztésétől való félelme gyerekkorából ered, és a megoldásokat is ott kellene keresgélni.
A pszichológia régóta beszél arról, hogy feldolgozatlan gyerekkori sérüléseink komoly hatással vannak a párkapcsolatunkra, és tartós megoldást ezeknek a korai sérüléseknek a feldolgozása hozhat. Ha nem foglalkozunk ezzel, akkor minden kapcsolatunkban újra meg újra ugyanazokkal a problémákkal fogunk szembesülni, ugyanis mindig olyan emberekkel teremtünk intim kapcsolatot, akik tudattalanul ugyan, de lehetőséget kínálnak lelki sérüléseinkkel való szembenézésre.
Folyton azt élem meg, hogy nem vagyok fontos
Vegyünk egy képzeletbeli párt! Klári azért veszekszik a férjével, mert az állandóan a telefonját nyomkodja, és nem figyel rá, miközben Klári beszél hozzá. A nőből ezek a helyzetek mérhetetlen indulatot váltanak ki: sír, dühöng, veszekszik, mire a férje elmegy otthonról, és fizikailag is magára hagyja a nőt. Ha Klári önismereti munkába kezdene egy segítővel, hamar kiderülne, hogy gyerekkora óta állandó érzése, hogy „nem vagyok elég jó”, „nem vagyok szerethető”. A segítő kapcsolatban kiderülhet például, hogy Klári anyja gyerekágyi depressziótól szenvedett, és hosszú hónapokon át képtelen volt ráhangolódni a csecsemő igényeire. Vagy éppen annyira elfoglalták a házasságának bajai, hogy nem maradt elég ereje, hogy figyeljen a kislányára. A felnövekvő kislány azt élte meg, hogy ő nem fontos, nem elég szerethető. És amíg kislány korában sírással, toporzékolással elérte, hogy az anyja figyeljen rá, felnőttként ez a magatartás már egyáltalán nem célravezető, sőt éppen az ellenkező hatást éri el vele. Ha azonban egy segítő kapcsolatban mindez felszínre kerül, tudatosan dönthet arról, hogy megfelelő felnőtt viselkedésmódot választ arra, hogy elnyerje a férje figyelmét.
Ezekben a gyerekkorból eredő sérülésekben az a nehéz, hogy amíg nem tudatosulnak és nem dolgozzuk őket át, addig újra meg újra belebotlunk, és megkeserítik a párkapcsolatunkat. Ugyanis a negatív élményeinkért a párunkat vádoljuk, és észre se vesszük, hogy valójában rávetítjük a gyerekkori élményeinket, félelmeinket, érzelmi hiányainkat. Ő pedig a viselkedésünk hatására előbb-utóbb tényleg úgy kezd viselkedni, ahogy annak idején a szüleink viselkedtek, ami csak tovább fokozza a szorongásainkat, indulatainkat.
A féltékenység gyökere
Vegyünk ismét egy képzeletbeli párt! Miklós féltékeny a párjára, Annára, bár a nő esküszik, hogy meg sem fordul a fejében a félrelépésnek még a gondolata sem. Miklós viszont ellenőrzi, elolvassa az üzeneteit, napközben többször rátelefonál, ami Annát az őrületbe kergeti. Ha a pár elmenne egy segítőhöz, valószínűleg kiderülne, hogy Miklósban hihetetlenül nagy az elhagyástól való félelem, képtelen elhinni, hogy a párja valóban szereti, becsüli őt. Az önismereti munka során Miklós rájönne, hogy kisgyerekként egyszer hosszú hetekre kórházba került, és mivel akkoriban nem engedték be a szülőket a gyerekhez, csak hetente egyszer, a kisfiú úgy érezte, hogy örökre elhagyták. Ehhez társult még, hogy amikor tízéves volt, a szülei elváltak, és imádott apja elköltözött. Miklós magát vádolta apja távozásáért, úgy érezte, hogy rossz volt, ezért ment el az apja. A korai élmények hatására felnőttként is folyton attól fél, hogy elhagyják, így a párjában sem tud megbízni.
A féltékenységre a legjobb gyógyír persze egy biztonságot nyújtó párkapcsolat, ahol a pár másik tagja segít a biztonságérzet elmélyítésében azzal, hogy kimutatja, hogy mennyire fontos neki a párja, közös élményekkel, mély beszélgetésekkel elmélyítik az összetartozásukat, és eszébe sem jut, hogy flörtökkel provokálja a társát. A munka neheze azonban a féltékeny emberé, akinek érdemes egy segítő szakemberrel dolgozni azon, hogy kialakítsa a biztonságérzetét, elmélyítse az önbecsülését.
A munkamániás férj
Aztán ott van a harmadik képzeletbeli párunk története: Feri és Kati, akik folyton azért veszekednek, mert Feri késő éjszakáig dolgozik, hétvégén pedig ismerősöknek, rokonoknak segít, és soha nincs ideje a közös családi programokra. Kati pedig azt éli meg, hogy Feri életében ő csak a sokadik a sorban. Feri nem érti Kati „hisztijét”. Ha a pár eljönne párkapcsolati coachingra, lehet, hogy kiderülne, Feri úgy nőtt fel, hogy a szüleitől dicséretet, szeretgetést csak akkor kapott, amikor erején felül, tökéletesen teljesített. Neki mindig kitűnő tanulónak kellett lennie, a négyesért már szidás, büntetés járt. A kis Feri tökéletes és ügyes akart lenni, mindenben meg akart felelni a szülei elvárásainak. Felnőttként is kíméletlenül hajszolta magát, de most már a főnökei dicséretéért, és azért, hogy a környezete elismerését elnyerje. Így ő lett az, aki mindenki kérésére ugrik, száz ismerősének segít, és a családja tényleg csak az utolsó a sorban. Képtelen nemet mondani bárkinek is, így az élete egyetlen hatalmas nem lett a családjára. A családon belül pedig Kati elégedetlenségét váltja ki, amitől annyira szorong, hogy inkább házon kívül tölti a fél életét. Ha Feri önismereti munkába kezdene, a segítővel való kapcsolatban átélhetné, hogy akkor is szerethető, ha nem akar megfelelni, és újragondolhatná az életében a prioritásokat.
Amikor tehát párkapcsolati problémával küzdünk, érdemes átgondolni azt is, hogy tényleg a párommal van-e bajom, vagy egy régi, feldolgozatlan gyerekkori sérülés kopogtatott be ismét párkapcsolati probléma képében. Mert lehet, hogy nem a páromat kellene elhagynom, hanem érdemes lenne önismereti munkában átdolgozni a gyerekkori sérüléseket.
Nézd meg, hogyan segíthet neked a párkapcsolati coaching!
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen érdekes bejegyzésről sem!
