Érdekes, hogy ha párkapcsolati problémánk van, a környezetünkben élők többsége azonnal tudja a megoldást a bajainkra, és zsákszámra kapjuk a (kéretlen) tanácsokat, többnyire közhelyek formájában. De vajon igazuk van? Tényleg érdemes még várni, mert nem ő az igazi? Csakugyan nem érdemelt meg engem? Nézzük csak a dolgok mögé!
A minap beszélgettem egy barátnőmmel arról, mennyire nehéz volt szingliként állnunk a környezetünk rohamát, amikor semmitmondó közhelyekkel próbáltak vigasztalni minket egy-egy rosszabbul sikerült randi vagy egy szakítás után. Természetesen érzékeltük a környezetünk segítő szándékát, de bizony minden jóakaratuk ellenére gyakran gázoltak bele a lelkünkbe tapintatlan kérdésekkel, kéretlen „jótanácsokkal”. És így utólag megállapítottuk azt is, hogy a vigasztalások fele ostobaság, a másik fele pedig kifejezetten káros tanács volt.
1. Ne aggódj, a dolgok majd megoldódnak maguktól!
Na, talán ez az ártatlannak tűnő semmiség a legveszélyesebb. A „várj, míg lecsillapodnak a kedélyek”, „ne add föl, lesz még jobb is” családjába tartozó mondat valójában egy óriási tévedés. A dolgok nagyon-nagyon ritkán oldódnak meg maguktól. A problémák akkor tűnnek el, ha azonosítjuk őket, jól a szemük közé nézünk, és nekilátunk megszüntetni az okokat. Az eddigi tapasztalataink szerint ha csak vártunk, és húztuk az időt, a dolgok csak rosszabbra fordultak. Egyetlen működésképtelen kapcsolatunk sem lett jobb attól, hogy reménykedtünk abban, hogy a másik fél megváltozik, vagy a jótündérek több kedvességet és figyelmet csöpögtetnek a párunkba. A dolgok akkor változtak, amikor mi nekiláttunk változni és változtatni. Hogy nehéz volt? De még mennyire! Megérte? Életünk legjobb befektetése volt önismereti munkára költeni a pénzünket.
2. Nem is érdemel meg téged!
De nem ám! Mert te legalább a windsori herceget érdemled! (Legalábbis a barátnőink és a felmenőink többsége így látta.) Így utólag visszatekintve ez is csak egy ócska és ártalmas közhely, ami arról szól, hogy a nem működő kapcsolatban jogom van leértékelni a másik felet csak azért, mert nekem nem sikerült kijönnöm vele. És jogom van felmagasztalni magamat, mert én természetesen Mr Lehető Legtökéletesebbet érdemlem. Azt gondolom, hogy a legtöbb elkeseredett egyedülálló itt rontja el: olyan irreális elképzeléseket építenek fel magukban a tökéletes társat és szerelmet illetően, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal. És csak várnak és várnak, az idő pedig elmegy, ők pedig egyedül maradnak.
3. Ráérsz még! Ne kapkodd el! Előbb-utóbb eljön az Igazi!
Mert az Igazinak olyan a természete, hogy az jön. Sőt, alanyi jogon jár mindenkinek. Majd egyszer csak rád talál, és lesz akkor nagy öröm és vigasság, mert végre megtalált az Igazi. Tisztára mint a bújócskában. Higgyél csak benne nyugodtan! Ráérsz várni negyvenéves korodig. Ha akkor se jön el, a maradék negyvenet meg már féllábon is kibírod egyedül.
Viccet félretéve: az Igazi nagyon ritkán jön szembe az utcán. Azért, hogy társat találjunk, nagyon sokat kell tenni, és rengeteg békát meg kell csókolni, hogy királyfi legyen belőle. Sőt, ha ezt a mesés vonalat akarom továbbvinni, akkor neked magadnak kell igazivá válni, békából királylánnyá avanzsálni, hogy a herceg rájöjjön, hogy te kellesz neki. Ez kőkemény belső munka: leszámolás a múlt sötét árnyaival, önismeret, önbecsülés fejlesztése.
4. Ne sírj utána, majd jön másik!
Ez konkrétan a saját történetem. Egy szakítás után darabokra törve zokogtam, amikor valaki azzal próbált vigasztalni, hogy ne sírjak, majd jön másik. Persze, így utólag belátom, igaza volt, de ott és akkor úgy éltem meg, mint egy óriási tapintatlanságot. Nekem akkor nem másik kellett, hanem az a valaki, aki kiszakított egy darabot a szívemből. Talán ez az egyetlen közhely, amiben van igazság, de vigasztalásként a legkegyetlenebb, mert mindenféle empátiát nélkülöz.
5. Kutyaharapást szőrével!
Nem baj, hogy szakítottatok! Ne itasd itt az egereket, menjél bulizni, és keress másikat! Lehetőleg már ma, hogy egy percet se kelljen egyedül eltöltened, esetleg szembenézni önmagaddal, felmérni a veszteségeket, és szembesülni a saját elkövetett hibáiddal.
Nagyon-nagyon sokan gondolják úgy, hogy ha szakítanak valakivel, nem éri meg sírdogálni a másik után, mert az a gyengeség jele. Inkább felállnak, összeszorított fogakkal mennek tovább, és minél hamarabb beleugranak a következő kapcsolatban.
Pedig egy társ elvesztése, egy szakítás ugyanolyan gyászfolyamat, mintha meghalt volna valakid. Meg kellene lennie a gyászfolyamatnak, hogy aztán egészségesebb, gyógyult lélekkel mehess bele a következő kapcsolatba. Erről a következő linken bővebben is olvashatsz:10 ötlet, hogyan éld túl a szakítást
Ha jól belegondolunk, a legtöbb vigasztalásnak szánt mondat inkább káros, mint hasznos, és nem feltétlenül szükséges megfogadnunk a barátaink, szüleink „jótanácsait”. Ha igazán segítségre van szükséged, érdemes inkább egy kívülálló szakember segítségét kérni, és egyéni, társkereső coaching formájában ránézni a problémáidra.
KATTINTS A LINKRE!
Ha inkább előadásokat hallgatnál a társkeresés témájáról, nézd meg az Igényes társkeresők mesterkurzusa videóit!
