Siker-suli (2. rész) Örömmel dolgozni?

Sikeres ember az, aki reggel lelkesen pattan ki az ágyból, mert boldoggá teszi a gondolat, hogy megint dolgozhat. Elérhetetlen álomnak tűnik? Egyáltalán nem az, ha megtalálod a hozzád leginkább illő tevékenységet, és ezért még ráadásul fizetnek is.

 

siker2Életcél

A sikeres embereknek van egy jól körülhatárolt, egy mondatban megfogalmazott életcéljuk, és minden konkrét céljukat ezt szem előtt tartva határozzák meg. A sikertelen emberek csak fizetésért dolgoznak, hogy aztán a pénzen kocsit, nyaralást és egyéb árucikkeket vegyenek. Csakhogy mindig lehet még jobb autóra vágyakozni, és még többet gályázni a pénzért, amin a kocsit megvesszük. A vásárlás utáni boldogság pedig legfeljebb pár hétig tart, a gályapadnak felfogott munkahely pedig marad, és kitűzhetjük a következő anyagi célt, amiért hajtani fogunk, hogy aztán pár hétig megint örüljünk. Nos, ha ez téged motivál, akkor ne is olvass tovább.

 

Az életcél megtalálása

Ha valaki rátalál valamire, amivel szívesen foglalkozik, akkor soha életében nem dolgozik többé. Lepattan róla mások véleménye, és az egész életét áthatja majd az, amivel lelkesen foglalkozik. Ha például valaki rájön, hogy boldogságot okoz számára, ha patchwork táskákat, takarókat varr, és van, aki ezt meg is veszi tőle, akkor az életét ki fogja tölteni, hogy újabb és újabb mintákat, eladnivaló cuccokat találjon ki. A pénzkeresés nem munka, hanem hobbi lesz számára. Ha ügyes a marketingben is, akkor ebből remekül meg fog élni, és boldogan kel fel reggelente, és alig várja, hogy munkához lásson.

 

játékGondold végig!

  1. Melyek voltak azok a tevékenységek, amelyeket gyerekkorodban szívesen csináltál?
  2. Mi az a 7 dolog, amit mostanában nagyon szeretsz csinálni, ami kikapcsol, boldoggá tesz?
  3. Mi az a 7 dolog, amiben tehetséges vagy?
  4. Mit gondolsz, mivel kellene foglalkoznod? Mi az, ami annyira lelkesíteni, hogy reggelente boldogan ugranál ki ezért az ágyból?
  5. Hogy tudnád a hobbidat a munkáddá tenni?
  6. Mit mernél megtenni, ha biztosan tudnád, hogy nem érhet kudarc?

Ha válaszoltál a fenti kérdésekre, de elintézed egy legyintéssel, hogy „Ugyan, ugyan! Majd belevágok, amikor több pénzem lesz, vagy amikor a gyerekek felnőnek. Majd akkor azt csinálom, amihez igazán kedvem van.” Nos, ez körülbelül annyit jelent, hogy jó úton haladsz a beteljesületlen élet, a megkeseredettség és a zsörtölődés felé.

 

A folytatásban meghatározzuk a konkrét céljaidat.

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük