Kezdődő párkapcsolat esetén gyakori dilemmánk, hogy találunk valakit, aki tetszik, vonzódunk hozzá, de azért van valami hiányossága vagy hibája az illetőnek. Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy de jó lenne Ferit és Karcsit összegyúrni, és ketten együtt kitennék a tökéletes pasit. Csakhogy ez lehetetlen, mi pedig ott állunk, és azt kérdezzük: „Szeretlek, de ugye, megváltozol a kedvemért?”.
Volt egy kedves ismerősöm, aki lelkendezve mesélte, hogy találkozott álmai pasijával: pont olyan az illető, amilyennek a Nagy Őt mindig is elképzelte. Sármos, okos, magas, intelligens. De mindig elkésik a randikról, és egyáltalán nem lehet számítani rá, a megbeszélt időpontban gyakran akad valami halaszthatatlanul fontos egyéb elfoglaltsága. Ilyenkor persze mindig biztosította a lányt arról, hogy nagyon szereti, de meg kell értenie, hogy a munkája miatt néha előfordul, hogy tovább kell bent maradnia, vagy éppen egyáltalán nem biztos, hogy el tud szakadni a munkától. Az ismerősöm boldog volt, mert nagyon tetszett neki a srác, de néhány hét múlva a heveny idegösszeomlás tüneteit mutatta, mert nem tudott tervezni a pasi miatt, és el is bizonytalanodott. Mindenkitől azt kérdezgette, hogy ugye, van esély arra, hogy a fiú előbb-utóbb megváltozik a kedvéért. Mi húztuk a szánkat, de csak kevesen merték a szemébe mondani, hogy esélye sincs arra, hogy megváltoztassa a pasi viselkedését.
Sajnos az ismerősöm nincs egyedül a problémájával. Ilyenkor sokan azzal áltatják magukat, hogy a másik majd megváltozik, vagy azt magyarázzák, hogy mivel igazán szeretik a másikat, képesek lesznek megbarátkozni az illető rossz szokásaival, tulajdonságaival.
Csakhogy alapvető dolgokban nem változik az ember lényegesen, vagy ha mégis (elvégre az a hivatásom, hogy ebben segítsem a klienseimet), akkor csakis önszántából, gyakran kínkeserves módon, szívós munkával hosszú idő alatt. A személyiségünk megváltoztatásába, viselkedésünk korrigálásába gyakran csak fájdalmas élettapasztalatok után vágunk bele. Például ha sokadszorra hagynak el minket ugyanazzal az indoklással. Ritkán sikerül a változás pusztán egy másik ember óhajára, vagy azért, mert nagyon meg akarunk felelni a másiknak. És vannak dolgok, amelyeket egyáltalán nem tudunk megváltoztatni.
A következő dolgokon egyáltalán nem tudunk változtatni:
Például a testalkatunkon. Ha tetszik neked egy vézna fiú, és azt tervezgeted, hogy majd elküldöd edzőterembe, hogy egy kis izmot szedjen magára, akkor hosszú, keserves munkára ítéled őt, és nagyon kicsi az esélye annak, hogy ezt meg fogja tenni. Hasonlóan nehéz a bioritmusunkat megváltoztatni. Ha te korán kelő vagy, a párod viszont délig alszik, akkor ezen sem fogtok tudni érdemben sokat változtatni. Hasonlóan lehetetlen feladat a másik temperamentumának megváltoztatása. Ha te pörgős vagy, aki sürög-forog, és két másodperc alatt meghozod életed legfontosabb döntéseit, míg a párod lassú, megfontolt, kimért, akkor sem érdemes arra várnod, hogy ez számottevően változni fog.
Ezekben az esetekben inkább arról érdemes gondolkodni, hogy el tudod-e fogadni a társadat így, ahogy van. Együtt tudsz-e élni a hétköznapokban a lassúságával, az eltérő bioritmusával? Ha látod, hogy ez nem fog menni, akkor lehet, hogy érdemes olyan partnert keresned, akivel azonos a temperamentumod vagy a bioritmusod. Ellenkező esetben a folytonos zsörtölődésed fogja felőrölni a kapcsolatotokat.
Nagyon nehezen változtatható
Nagyon nehezen lehet megváltoztatni valakinek a vallási, világnézeti felfogását, politikai beállítottságát. Ha arra számítasz, hogy mélyen hívő keresztény barátnődet ráveszed, hogy a vasárnapjait ne a gyülekezetében töltse, csalódni fogsz. Ha pedig nagyon eltérő politikai pártokkal szimpatizáltok, még abban sem fogtok megegyezni, hogy esténként melyik híradót nézzétek. Persze a változásra mindig van esély, de hosszú munka lesz meggyőzni a párodat arról, hogy a te nézeteidet kövesse. Keresztény körökben forgó lányok szoktak azon dilemmázni, hogy férjhez menjenek-e egy olyan férfihoz, aki nem vallásos. Abban reménykednek, hogy majd „jó útra térítik” az illetőt. Hát, ez vagy sikerül, vagy nem. De inkább nem szokott menni.
Kitartó munkával, belső indíttatásból változtatható
Végül van néhány dolog, ami nehezen, és csakis saját elhatározásból azért mégiscsak változtatható. Ilyen néhány személyiségvonás, gyerekkorban tanult viselkedési és gondolkodási sémák. Az érzelmi intelligencia is fejleszthető (empátia, érzések, szükségletek kifejezése). Rendszeretetre rá lehet venni a másikat, és az életmódbeli szokások is változtathatók. De csakis úgy, hogy a változás szükségességét a másik is belátja, sőt fontosnak tartja. Sajnos a legtöbb esetben a szakítással való nagyon komoly fenyegetés veszi rá a másikat a változásra, és a legutolsó utáni pillanatban hajlandóak változni.
A legtöbb esetben azonban a „vagy elfogadod az én szabályrendszeremet, vagy mehetsz” ultimátum nem szokott működni. Az illető inkább választja a távozást mint a változást. Ilyenkor a változást óhajtó fél óriási dilemmában van. Szakítson vagy fogadja el a másikat a hibáival, a neki nem tetsző tulajdonságaival együtt?
Azt gondolom, egy kapcsolatban jobb, ha inkább így gondolkodunk: „Szeretjük egymást olyannak, amilyenek vagyunk, de fontod, hogy kölcsönösen tekintettel legyünk egymásra, és igenis akarjunk a másikért tenni, változni, előbbre vinni a kapcsolatunkat.” Akkor szereted és tiszteled a másikat, ha nem élsz vissza azzal, hogy elfogad téged úgy, ahogy vagy, és szeret téged, bármit is teszel. És ez persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy kritikátlanul be kell hódolnod a másiknak, és minden nyikkanására alapjaiban meg kell változtatnod a személyiségedet. Nem kell teljesen más emberré válnod a párod kedvéért! Ha valaki ezt várja tőled, az nem szeret, hanem egy elérhetetlen ideált vetít rád, és bábuként a olyanná akar formálni, amilyennek ő a tökéletes társat elképzeli. Ezt ne hagyd, de ne is tedd meg mással!
Ha elakadtál a döntésben, nézd meg, hogyan segíthetek neked!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg mással is!
