A szülők többsége a lelkét is kiteszi, hogy jól és lehetőleg nagyobb sérülések nélkül nevelje fel gyermekét. Ennek ellenére – többnyire öntudatukon kívül – mégis
Vannak emberek, akik évekig eléldegélnek egy pocsék párkapcsolatban, mert képtelenek kilépni belőle. A környezetük kétségbeesve nézi a kínlódásukat, és nem értik, hogy az illető miért
Kinek a dolga a gyerek nevelése? A szülőké, akik hétköznap alig látják őket, vagy a tanároké, akik hetente két-három órát töltenek velük felső tagozatban, gimnáziumban, amúgy is túlterheltek és szinte minden fegyelmezési eszközt kivettek a kezükből? Ki és hogyan neveli manapság a gyerekeinket?
Feldmárra manapság mindenki felkapja a fejét, mert vagy utálja, vagy rajongásig szereti. Nehéz elmenni mellette szó nélkül. Sokan vádolják őt szülőellenességgel is, mert megérinti azt
Ha a szüleinkkel való viszony alapjaiban meghatározza a párkapcsolatunkat, akkor nincs is választásunk? Ha rossz a viszonyunk a szüleinkkel, arra vagyunk kárhoztatva, hogy pocsék párkapcsolatban éljünk? Mi van akkor, ha a szüleim olyan szörnyűségeket tettek velem, amelyekre nincs mentség?
Többször írtam már arról, mennyire fontos, hogy úgy menjünk bele egy hosszú távú kapcsolatba, hogy feldolgoztuk a származási családunkból hozott sérüléseket. Ellenkező esetben sebzettségünkkel szétromboljuk a gyönyörűen induló kapcsolatunkat.
A legtöbb szülő számára borzasztóan fontos, hogy a gyereke „vigye valamire”. Ez érthető is egy bizonyos szintig. A probléma akkor keletkezik, amikor a szülő azt
A legtöbb szülő időnként sértő módon szól a gyerekéhez. Megbántja, megalázza, kigúnyolja. Mindenkivel megesik. Probléma akkor van, ha ez rendszeressé válik. A szavakkal okozott bántások nehezebben gyógyulnak, mint a testi sebek.
