Te észreveszed, ha eljött az ideje a változásnak?

Vannak, akik gyorsan és azonnal váltanak, ha úgy érzik, hogy egy helyzet vagy kapcsolat rosszul alakul. Mások viszont a végletekig kitartanak, ragaszkodnak, elodázzák a döntést. Te melyik vagy?

Elmesélek neked egy történetet.

Élt egyszer egy tóban három kishal. Egy nap halászok álldogáltak a zsilipen, pontosan fölöttük.

– A tó tele van halakkal, holnap ki kell fogni mindet.

A három hal a saját fülével hallotta ezt. Az egyik elgondolkodott, és azt mondta magában:

– Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra! – és még aznap elúszott a zsiliphez, és egy pici résen keresztül a patakba menekült.

A második hal nem törte sokáig a fejét.

-Reggel már többet fogunk tudni – mondta magában, és csak másnak reggel kezdte keresni a rést a zsilipen, de már sehol sem találta, mert a halászok lezárták. – Rosszul áll a szénám, de még nincs veszve semmi, nem szabad elveszítenem a fejemet.

A hasával felfelé felfeküdt a vízre, mintha elpusztult volna. A halászok kidobták a partra. Ott a hal hirtelen felszökkent, és beugrott a patakba, így éppen hogy csak, de megmenekült.

A harmadik hal egyáltalán nem törődött azzal, amit a halászok beszéltek.

-Eddig is volt valahogy, ezután is lesz valahogy! – mondta magában, amíg a hálót teljesen össze nem húzták. A halászok kifogták, megölték, és eladták a piacon.

 

Egy szarkasztikus barátom szerint a tanulság, hogy előbb-utóbb minden hal elpusztul…

De ha egy kicsit tovább gondolkodunk, rájöhetünk, hogy a három hal háromféle magatartást testesít meg. Néha eljön az ideje a változásnak, mert a helyzet veszélyessé válik. Az első típus érzékeli a veszély, elébe megy, terveket készít, kezébe veszi a sorsát, és cselekszik. Ő az, aki előre menekül.

A második típus húzza-halasztja a változást. Ő a „majd meglátjuk, mi lesz, ráérek még dönteni” típus. Érzékeli a veszélyt, de kivár, és éppen hogy ki tud csusszanni a hálóból.

A harmadik típus a nemtörődöm. „Jó nekem így is. Lehet, hogy a kapcsolatom vagy a munkahelyem rettenetes, de én ugyan nem változtatok. Ennél csak rosszabb helyzetek vannak, más is kibírja, én is kibírom. Jobb a biztos rossz, mint a bizonytalan jövő. Ki tudja, mi vár rám, ha otthagyom a páromat vagy a munkahelyemet?” És mondogatja ezt mindaddig, amíg igazán súlyosan bele nem betegszik a helyzetbe, és végül már nem tud változtatni az életén.

Te melyik típus vagy? Mit gondolsz? Van az életedben olyan helyzet, ami annyira nehéz, hogy megbetegíthet, ha nem mozdulsz?

Ha váltanál, de nem tudod, hogyan csináld, gyere el egy coachingra, és kitaláljuk a Te megoldásodat!

 

7 dolog, amit ne csinálj többet veszekedés közben
Találd meg gyorsan az Igazit a sikeres társkeresők 10 titkával!
Kategória
Hozzászólások

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük