Ha sikeresek és boldogok akarunk lenni, akkor fel kell hagynunk az önbecsapással, és szembe kell néznünk mindazzal, ami nem működik az életünkben. Mi az, ami a jelenlegi életedet boldogtalanná teszi? Mérgező párkapcsolatban élsz? Az agyadra megy a főnököd, az anyósod, a gyereked? Meddig akarsz még így élni?
Rendszeresen letagadjuk, vagy figyelmen kívül hagyjuk az intő jeleket, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy itt az ideje a változtatásnak. Inkább kifogásokat keresünk, bemeséljük magunknak, hogy ez nem is olyan rossz, hogy el lehet ezt viselni, sőt másoknak még rosszabb. Különben is azt tanították nekünk, hogy „tűrj csak, lányom, az élet már csak ilyen!”. De tényleg ilyen? Valóban csak ennyi jár neked? Miért félsz attól, hogy szembenézz mindazzal, ami megkeseríti az életedet?
Tagadunk
Körömszakadtáig bírjuk tagadni, hogy bajunk van, még akkor is, amikor már a testünk is sikítva tiltakozik a megpróbáltatások ellen. Még magunk elől is rejtegetjük, hogy megaláznak, megbántanak minket, és ilyeneket hajtogatunk:
A férfiak már csak ilyenek.
Manapság nem lehet bírni a kamaszokkal.
Csak le akarta vezetni a feszültségét.
Nem tudok mit tenni. Már mindent megpróbáltam.
Ne teregessük ki a szennyest!
Teljesen normális, hogy kiabál velem. Olyan feszült mostanában.
Ha szólok valamit, azonnal kirúgnak.
Manapság mindenütt muszáj túlórázni.
Majd szólok, de ki kell várni a megfelelő pillanatot.
Minél tovább vagyunk egy megalázó, testet és lelket romboló helyzetben, annál nehezebb lesz kijönni belőle. Sokszor nem ismerjük fel, hogy kilépni egy nehéz helyzetből életmentő lehet.
A tagadás a félelmen alapul
A tagadás gyakran azon a kényszerképzeten alapul, hogy amennyiben kilépünk a tagadás állapotából, és kézbe vesszük a dolgokat, valami sokkal rosszabb fog történni. Magyarán: félünk szembenézni a tényekkel, mert ha ezt megtesszük, tudomásul kell vennünk, hogy valami visszavonhatatlanul véget ért az életünkben, hogy valamit nagyon-nagyon elrontottunk, és hogy felelősséget kellene vállalni azért, hogy végre megtaláljuk a nehéz helyzetből a kiutat. Félünk attól, hogy nehéz beszélgetéseket kell lefolytatnunk, nem akarunk megbántani másokat, ezért inkább hagyjuk, hogy a saját életünk menjen tönkre. Inkább szenvedünk, panaszkodunk, szidalmazunk másokat, mert így valamelyest megkíméljük magunkat attól a fájdalomtól, amit az elválás, az őszinte beszélgetés jelentene.
Nézz szembe a félelmeiddel!
Sajnos nincs más megoldás: szembe kell néznünk a helyzetünkkel. Érdemes sorra venni az életünk legfontosabb területeit: anyagiak, család, egészség, a kapcsolataink, a munkánk, a személyes fejlődésünk. Minden területet sorra véve kérdezzük meg magunktól:
- Mi az, ami rosszul működik?
- Mit várok ebben a helyzetben?
- Mit várnak tőlem mások? Akarom-e ezt megtenni?
- Hogyan tudok javítani a helyzeten?
- Menjek vagy maradjak?
- Milyen lépéseket kell tennem, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretném?
Ha szükséges, beszélgess a barátaiddal erről, kérdezd meg a véleményüket! Sokszor egy kívülálló objektívebben látja a helyzetedet, mint te. Ha nem találod a megoldást, akkor viszont érdemes szakember segítségét kérni, mert a félelmek erősebbek bizonyulhatnak nálad. Segítséget kérni nem a gyengeség, gyámoltalanság jele, hanem annak a bizonyítéka, hogy elég fontos számunkra a saját jóllétünk, és elhatároztuk, hogy mindent elkövetünk azért, hogy azt az életet éljük, amit megálmodtunk magunknak.
