Amikor szakítunk valakivel, elválunk a házastársunktól, azt gondoljuk, hogy mindennek vége. Nem találkozunk többet, amikor becsukjuk a másik után az ajtót. Aztán kiderül, hogy a másikat elfelejteni lehetetlen feladat, hogy folyton emlékezünk rá, hogy még mindig vannak közös dolgaink, ami miatt találkozni kell. Néhanapján pedig egy-egy búfelejtő szex is belefér. Exek sorakoznak mögöttünk, velünk élnek, még akkor is, ha már évek vagy évtizedek óta nem találkoztunk.
Nagyon találónak érzem Juhász Gyula Anna örök című versét. Vannak exek, akik benne élnek minden félrecsúszott nyakkendőnkben, és vannak olyanok, akik évszámra eszünkbe se jutnak. És vannak olyan exek is, akikkel muszáj napi kapcsolatban lennünk a gyerek, a közös vállalkozás vagy baráti kör miatt. Érdemes kettéválasztani az objektív, külső kapcsolattartást és a belső emlékezést, és úgy vizsgálni a lehetőségeket.
Ha az objektív kapcsolattartást nézzük, a következő lehetőségeink vannak az exszel kapcsolatban:
- Laza, baráti viszony
- Tartalékba helyezés
- Soha többé nem találkozunk
Nézzük sorba!
Laza, baráti viszony
Ha a kapcsolatunk a jó barátság talaján nyugodott, akkor nem érdemes az egészet a kukába dobni. Ha képesek vagyunk intelligens felnőttek módjára kezelni a válást, akkor ez a laza, baráti kapcsolat nagyon sokáig fenntartható. Lehet, hogy már mindkettőnknek másik párunk, gyerekeik vannak, ám időnként összefutunk egy kávéra, beszélgetünk arról, hol tart az életünk. Igazi, bensőséges viszony is lehet ez, mert már nem várunk egymástól semmit. Ez lenne a legideálisabb kapcsolati forma akkor is, ha közös gyerekeink vannak. Hiszen lehet, hogy megszűntünk házaspár lenni, de szülőtársak maradtunk örökre. Egy ilyen viszony kialakításához viszont néha hatalmas elszántság és komoly érzelmi intelligencia szükséges.
Tartalékba helyezés
Aztán lehet szakítani úgy is, hogy elmegyünk, de az ajtót csak félig csukjuk be magunk után. A búcsúmondat általában úgy szokott hangzani: „Maradjunk barátok!”. Ez nagyon gyakran azt jelenti, hogy az exünket betesszük egy raktárba, és ha kedvünk úgy tartja, bármikor leakaszthatjuk őt a fogasról. Már ha hagyja. És persze mindig van, aki hagyja, mert magányos, mert még él benne a remény, hogy lehet ebből ismét kapcsolat. Aki raktárba teszi az exét, mindig tudatja a másik féllel, hogy ne csüggedjen, lesz még rá szükség, ha ő úgy akarja. Csakhogy az időzítés nélküli ígéret nem ígéret, bármilyen szépen is hangzik. Erre nem lehet építeni, és akit talonba helyeztek, az sokszor hónapokig, esetleg évekig vár, reménykedik, hátha kell még valaha. Aki talonba helyez, színtiszta kényelemből és önzésből teszi ezt, mert megteheti azt valakivel. Az is lehet, hogy több embert is talonban tart, és attól függően, hogy mire van szüksége, másnak füttyent. Van, akivel beszélgetni jó, mással szexelni, a harmadik jól főz, a negyedik pedig kiválóan megszereli a konvektort. Félre ne érts! Nincs azzal semmi baj, ha időnként megkéred az exedet erre vagy arra. De ne hitegesd a másikat azzal, hogy ebből még lehet kapcsolat!
Soha többé nem találkozunk
Vannak aztán olyan kapcsolatok, amikor úgy becsapjuk magunk mögött az ajtót, hogy csak úgy csattan. Ha vége, hát legyen vége örökre! Ne hívj, ne üzenj, mert nem vagyok rád kíváncsi! Ez a fajta szakítás általában mások hangos kommentálása mellett alakul ki. Anyós, após, barátok, új barátnő. Különösen ez utóbbi az, aki biztos akar lenni abban, hogy ez az ajtó örökre bezárult. És minél szenvedélyesebben ér véget valami örökre, az annál hiteltelenebb. Ha valóban, odabent az ember lelkében valóban vége, akkor minek oda fal, ajtó, hét lakat? Ha valóban vége, miért nem maradhattok facebook ismerősök? Ha így szakítasz valakivel, akkor még nem biztos, hogy tényleg lezártad magadban a kapcsolatot. Feldolgoztad a történteket? Helyére kerültek benned a dolgok? Vagy még mindig görcsbe ugrik tőle a gyomrod, esetleg nem tudsz új partnert keresni? Kísértenek még a feldolgozatlan emlékek? Ha „örökre” szakítottál valakivel, ott érdemes még egy kicsit kutakodni, mert lehet, hogy maradt elvarratlan szál.
Aki benne él minden félrecsúszott nyakkendőmben
Ha az emlékezés szintjén vizsgáljuk, akkor két lehetőség van. Vannak, akik nem hagytak mély nyomot. Voltak, és el is merültek a semmiben. Szökőévente egyszer eszünkbe jutnak, de nem mozgatnak meg odabent semmit. És vannak, akik valóban benne élnek minden félrecsúszott nyakkendőnkben és „egész elhibázott életünkben”. Ők azok, akikre gyakran gondolunk. Újra és újra számba vesszük, hogy mit rontottunk el, mit lehetett volna másképp, mi lett volna ha. Ők azok, akikkel évek, évtizedek múlva is álmodunk. Időről időre végigpörgetjük a szép emlékeket, és ezt már nem tévesztjük össze a szerelemmel, mert tudjuk, hogy amit átéltünk együtt, azt többé már soha senki nem veheti el tőlünk. És ez persze nem jelenti azt, hogy visszasírjuk a történteket, de nem hagyjuk a semmibe elmerülni a múltat, hiszen az exünk nélkül ma nem lehetnénk azok, akik most vagyunk. Kitörölhetetlenül részévé váltak az életünknek.
Kövess a facebookon is, és biztosan nem maradsz le egyetlen bejegyzésről sem!
Ha segítségre van szükséged az exekkel kapcsolatban, így tudok segíteni.
